KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szép új világok

Az útvesztő

Sokadik nekifutás

Jankovics Márton

A zsarnoki felnőtt-társadalom rémképe mind gyakoribb.

Változnak az idők, és velük együtt változnak a vászonra felkúszó kollektív félelmeink is. Hol vannak már a 70-es évek horrorjainak démoni gyerekei, vagy a Mechanikus narancs erőszakos és érthetetlen szlenget beszélő kamaszhordái? A fókusz mára eltolódott, és a következő generációk elvadulása miatt aggódó szülői nézőpont helyett, a tinédzserek félelmei kapják a főszerepet. Így lett Hollywood egyik jövedelmező exportcikke egy elnyomó felnőtt-társadalom rémképe, mely merev szabályok közé szorítja, kényszerpályára állítja, és puszta eszközzé degradálja saját fiataljait.

Az éhezők viadala nyomdokain járó young adult disztópiák eme divathullámának egyik jellegzetes egyede Az útvesztő is, mely túl sokkal nem járul hozzá a műfaj eszközkészletéhez. A többi trónkövetelőhöz hasonlóan, úgy tűnik, ő is az utánzást tartja a legcélravezetőbb taktikának. James Dashner regényfolyamának és az azon alapuló filmnek az egyetlen figyelemre méltó újítása az in medias res dramaturgia, mellyel minket és a szereplőket betaszít a furcsa és kényelmetlen alaphelyzetbe.

A körülményes expozíciót sutba vágó felütés tehát jól működik, kérdések sorát ültetve el a nézőben: Mi ez az egész labirintus? Miért nem emlékeznek az ideküldött gyerekek a múltjukra? Miféle lények motoszkálnak odakint? Ám ahogy telik az idő, és sorban kapjuk a banálisabbnál banálisabb válaszokat ezekre a kérdésekre, rohamosan lanyhul a kezdeti feszültség is. A film ugyan jó érzékkel hagyja el az alapmű néhány fölösleges elemét, ám azzal, hogy még tovább áramvonalasítja az eleve nem túl komplex karaktereket, végleg kétdimenzióssá teszi őket. A szereplőknek szinte a homlokán villog a felirat, hogy milyen dramaturgiai célra szerződtették őket. Egyre laposabb konfliktusaikba csak a tisztességesen megkomponált üldözési jelenetek visznek némi izgalmat, melyek aztán a folytatásnak szemérmetlenül megágyazó fináléba torkollnak. A nézőt közben mindvégig ugyanaz az érzés gyötri, mint Thomast, az útvesztőbe amnéziásan bedobott főhőst: hogy ezt az egészet már látta valahol.   

  

AZ ÚTVESZTŐ (The Maze Runner) – amerikai, 2014. Rendezte: Wes Ball. Írta:

James Dashner regényéből Noah Oppenheim és Grant Pierce Myers. Kép:

Enrique Chediak. Zene: John Paesano. Szereplők: Dylan O'Brian (Thomas), Will Poulter (Gally), Thomas Brodie-Sangster (Newt), Kaya Scodelario (Teresa). Gyártó: 20th Century Fox / Gotham Group. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11934