KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fallal szemben

Vincze Teréz

 

A török származású, német rendező, Fatih Akin filmje, amely az idei Berlini Filmfesztiválon nagy sikerrel debütált (a fesztivál nagydíját, az Arany Medvét nyerte el), egy ősrégi, jól bevált motívumot (tragikus szerelem) vegyít egy ugyancsak nagy hagyományú és mostanában újra igen divatos elemmel (etnikai és kulturális különbözőség). Kézenfekvő lenne, hogy a hamburgi török diaszpórához kapcsolódó történet, a korosodó (de határozottan karizmatikus) alkoholista csavargó (Cahit) és a csodaszép török lány (Sibel) szerelme valamiképpen a németek/nyugat vs. törökök/muszlimok erővonal mentén szolgáljon tanulságokkal, de – mondhatni, szerencsére – a film a hangsúlyt olyképpen helyezi át, hogy mindez a modernitás és a tradicionalitás ellentéteként jelenjen meg.

Sibel szigorú muszlim családjától szeretne menekülni, s egyetlen kiutat lát: álférjet kell találnia, hogy az álházasság fedezékében szabadon élhessen. Természetesen megfelelő török férfire is szüksége van tervéhez, választása Cahitra esik, akit egyik sikertelen öngyilkossági kísérlete után ismer meg a kórházban. Az önpusztító nihilista és az önpusztító hedonista kezdeti érdekházasságából és szigorúan praktikus funkciókra berendezett kapcsolatából – minő meglepetés – lassanként kezd kibontakozni egy nagy szerelem, amely még azelőtt tragikus véget ér, hogy valóban elkezdődhetne.

Cahit és Sibel története: akár egy archaikus szerelmi ballada, amolyan jófajta népköltés, és pontosan erre játszik rá a film szerkezete is, amennyiben történéseit egy tradicionális török zenekar útikönyveket idéző isztambuli háttér előtt előadott szerelmi balladája tagol fejezetekre. S ahogy a film egészében is csak látszólag fontos az etnikai színezet és sokkal fontosabb a tradíciókhoz való viszony, úgy a zenekar esetében is csak a zene tradicionális, amúgy elegáns öltönyben feszítenek.

A film rendkívüli erejének forrása a két főszereplő pompás játéka, ahogyan a két – teljesen másként – szilaj, önpusztító és kiúttalan figura lassú átalakulását, összecsiszolódását és tragédiába forduló sorsát megformálják. Kiemelendő még a hallatlan érzékkel adagolt humor, amely többnyire az emigráció és a tradíció tematikájához kapcsolódva bukkan elő, illetve a szereplők jellemét árnyalja. A Fallal szemben összességében szép példája annak, hogy a művészi siker legfőbb záloga az a bizonyos – nehezen meghatározható – arányérzék, semmi más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1608