KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyastársak

Pápai Zsolt

 

Ki, kivel, hol, mikor és mennyit? Örök kérdések ezek az olyan vígjátékokban, melyekben a forgatókönyvírói és rendezői invenció vagy szeszély a libidójukkal nehezen megbirkózó figurákat terel egymás mellé. A hazájában a közönség előtt szépen szerepelt spanyol Vágyastársak ebbe a nagy hagyományú, manapság kivált Almodóvar és a francia direktorok által óriási kedvvel művelt filmtípusba tartozik, és szó mi szó, nem marad adós a különböző kombinatorikai lehetőségek terítésével.

Az erősen kamarahangulatú mozi négy főszereplője – két élettárs-pár – megfeneklett kapcsolataik helyrerázása érdekében, valamint a változatosság regeneráló erejében bízva keverednek zűrös viszonylatokba egymással, és igyekeznek új ösvényeket kitaposni maguknak a szerelem felé, mígnem oda jutnak, hogy minden marad a régiben. Nem túlságosan eredeti az ötlet, érezte ezt maga Emilio Martínez Lázaro rendező is, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja feldúsítani az együgyű sztorit, és némely ponton az addig történtek összefoglalálását kínáló, sőt az egyes figurák kusza pszichéjének vizsgálatát megcélzó musicalszekvenciákat illesztett a filmbe, azonban a koreográfiájukban, szövegükben, továbbá a zenei rendezést illetően egyaránt slampos dalbetétek nem dobnak a produkción. Ellenkezőleg: rontják az összhatást, azt az érzést keltik, mintha kizárólag a játékidő kitöltése végett kerültek volna a filmbe. A vígjátékspecialistaként elhíresült Lázaro direktor szimplán szezonérvényű darabot készített, amelyet csupán a lapos párbeszédek közé ékelődő elevenebb gegek mentenek meg a kudarctól. Hiába az almodóvari példa, épp a nála oly megkapó ibér virtus hiányzik, a Vágyastársak ezért nem több gyengén sikerült reprodukciónál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1832