KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tengeralattjáró

Kovács András Bálint

 

Ez a film nem a fasiszta fenevadról szól, hanem német katonákról. Nem a náci hadvezetésről, hanem kipróbált, dolgukat értő, precíz szakemberekről. Nem a német hadigépezetről, hanem a német hadigépekről. Ha a film mondandóját egy rossz viccben össze lehetne foglalni, akkor valahogy így hangoznék: Mi a különbség a fasizmus és a sztálinizmus között? Az, hogy a Volkswagen még mindig megy. Tengeralattjárónk hősei nincsenek oda Hitlerért, a „dagadtat” (Göringet) meg egyenesen utálják, viszont feltétel nélkül bíznak a német iparban és szakértelemben. Nem sokat foglalkoznak az ideológiai neveléssel, viszont jókedvűen éneklik ellenségeik katonadalait, és a Lili Marleen helyett francia sanzonokat hallgatnak. Feladatukat egy zokszó nélkül teljesítik, az ellenséget nem kímélik – hagyják odaveszni a fuldokló angol tengerészeket –, de a profi gőgjével vetik meg azokat, akiktől a parancsokat kapják. Más világban élnek, mint azok: akiktől a parancsokat kapják. Más világban élnek, mint azok: a profizmus és a minőség nemzetek és ideológiák feletti világában. Szakértelmük és a német technológiai perfekcionizmus segítségvel minden helyzetből megmenekülnek, csak egyet nem élnek túl: az ünneplést és a díszmenetelést. Itt már védtelenek a „Tommyk” repülőivel szemben, mert ez már politika és ideológia.

A film – mely igen izgalmasan, bár az akciófilmek sokszor lapos sablonosságával van elkészítve – letörülhetetlenül hordja magán a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján születő professzionalizmus-kultuszt, technokrata-pragmatista yuppie – szemléletet. Minden ideológia halandzsa, a szakértelem és a pontosság rejti az emberi minőségeket. A rendező kínosan vigyáz, hogy a szakszerűséghez intézett ódája ne váljon a fasizmus felmentésévé, és kétségtelenül ügyesen egyensúlyoz ezen a keskeny pallón. (Szinte nem látni a filmben náci szimbólumokat, a zászlókat is gondosan lekötötték, hogy ne lobogjanak. (Megpróbálja átmenteni azt, ami átmenthető a háborúból a német identitástudatba. Az, hogy Thomas Mann és Albert Einstein helyett a német gépészmérnökökkel próbálkozik, nem tisztességtelen és nem is tévedés, csak egy kicsit lapos. De ami igaz, az igaz: a Volkswagen még mindig Volkswagen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4405