KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Árulás

Bikácsy Gergely

A kéz Jákobé, de a hang Ézsaué.

Fordítsuk meg a bibliai mondást. Ennek a filmnek a hangja egyértelműen Harold Pinteré, s csak a kéz, a kamera a rendezőé. Csak? Erény ez vagy gyengeség? David Jones hibátlan ízléssel, kiváló dramaturgiai érzékkel és felkészültséggel „fordítja le” az Árulás című Pinter-drámát a mozivászonra. A színpadi mű azonban túl erős: a vásznon sem válik filmmé. A hang Pinteré marad.

Pedig a film pontos. Finoman visszafogott. Minden kockáját magabiztos irodalmi és színpadi hagyományok éltetik, és két mesterszínész: Jeremy Irons meg Ben Kingsley, akik maguk is mintha Pinter-drámákon nőttek volna fel. Vagy legalábbis azokon a mestereken, amelyeken Harold Pinter: Shakespeare-en, Csehovon, Becketten. Van egy éttermi jelenetük, ahol mindketten elhallgatnak egymás elől valamit, kicsit másról beszélnek, mint amiről szó esik. Félszavak, csúsztatott dialógusok, párhuzamos, egymás mellett elsikló monológok és társalgási közhelyekbe bújtatott gyilkos indulatok. Bámulatos. Utolérhetetlen. Szájtátva nézzük.

Ennyi megsemmisítő angol kiválóság és lenyűgözően angol drámai minőség ellenére a film szolidan unalmas és hibátlanul steril. Szinte félve adjuk vissza a ruhatárban, mint valami nem nekünk szánt, túlságosan jó minőségű, ezért idegen kelmét. Pinter írói bravúrja, hogy a legközhelyesebb és legátlagosabb angol középosztálybeli-értelmiségi szerelmi háromszög históriát egy viszolygó etnológus és egy empátiára olykor hajlamos jó barát figyelmes tekintetével tudja elmondani. Ennek a filmnek csak írói világa van, képi nyelve magas szintű illusztráció, értelmes és gusztusos leckefelmondás.

A legjobb Pinter-filmeket máig Joseph Losey rendezte. Igaz, ő csak a saját, és nem Pinter világával törődött.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4867