KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fontamara

Jakubovits Anna

 

Századunk művészeinek – sajnos – elnyűhetetlen témája a fasizmus. Carlo Lizzani olasz filmrendező régóta elkötelezett antifasiszta, legfrissebben bemutatott filmje, a Fontamara címét egy kis, olaszországi hegyi faluról kapta.

Fontamara hófehér sziklái a képtelenül kék eget ostromolják. A faluban lakó maroknyi paraszt a földdel, az erdővel, a gyéren csörgedező patakkal küszködik a megélhetésért. Szegénység, korán öregítő gondok, röghözkötöttség, teljes elszigeteltség – ilyen az élet Fontamarában, a fasizmus uralomra jutásának évében. Fontamarába azonban nem érnek el a politika hullámverései, a hegyi lakók csak annyit vesznek észre, hogy lábuk alól kihúzzák a talajt a tőkések, s hogy a patak vizét elterelik... Csörgedezik lassan Lizzani filmje, mint a hegyi patak. Életképek, szövődő-kínlódó szerelmek, veszekedések, civódások, színek és tájak – míg a faluba hirtelen betolakodik a feketeingesek egy csapata. Megerőszakolják az asszonyokat, megszégyenítik a férfiakat, s most már mint egy népmese folytatódik a szegény parasztok életének filmje.

A mese a fiatal, mindenre elszánt, nincstelen parasztfiúról szól, aki a nagyvárosba megy szerencsét próbálni, munkát keresni. Rómában munkát nem talál, de találkozik barátjával, akivel bejárja az országot, s akit üldöz az egész rendőrség, mert illegális újságokat terjeszt. Aztán a parasztfiú, engedelmeskedve ösztöneinek, magára vállalja ezt a cselekedetet, vállalja barátja helyett a börtönt, a kínzásokat. Hiszen az ő hátán hiába suhog a vizes kötél, ő nem tud vallani, ő nem tudja elárulni a titkos nyomdát, a munkatársakat, ő bírja fizikummal a rugdosásokat, a verést. Egy darabig. Aztán belehal sérüléseibe. De nem hűtlen a megmenekült barát sem: Fontamarába is eljuttat egy kézi sokszorosító gépet.

A hegyi falu lakói immáron a kocsmaasztal körül ülnek s gyér fénynél újságot írnak, lapot szerkesztenek, melynek címe: Mit tegyünk? Forog a gép, a stencilezett példányok Fontamarából indulnak titokzatos útjukra.

A népmesei ihletésű, lassan folydogáló, két és fél órás film nem teszi sem hihetővé, sem megrázóvá a zárkózott parasztemberek drámáját. A sablonos, didaktikus témaföldolgozást ellensúlyozzák a gyönyörű fölvételek, a megkapó életképek, a tájak, az emberek, a sorsok, a hétköznapi pillanatok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7251