KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Erdőss Pál (1947–2007)

Schubert Gusztáv

 

Volt egyszer egy Budapesti Iskola, a maga szociografikus – és ezért akarva-akaratlanul rendszerkritikus – dokumentarista játékfilmjeivel, majd egy inkább tűrt, mint támogatott stúdió, a Társulás, ennek volt ígéretes csapattagja és elsőfilmese Erdőss Pál.

Az 1982-es Adj király katonát! nem tesz többet, mint hogy odahajol egy sorshoz, és életképek sorozatában megmutatja nézőinek, hogyan indul egy – ahogy akkoriban mondták: „halmozottan hátrányos helyzetű” – tizenhat éves lány az életnek. Ha nagy drámát nem látunk is, ez a kisrealizmus is épp elég robbanásveszélyes anyagot hordozott, hol van már az ötvenes évek munkáshőseinek pátosza?

Az Adj király katonát! az elvesztett ártatlanság filmje. A történet kezdetén Jutka nagy fekete bociszemekkel mered félénken, de bizalommal telve a vágóhídra. Még nem tudja, a sorsa előre ki van cövekelve: 14 forintos órabérért három műszakban robotolhat a lőrinci fonóban.

Erdőss első filmjét 1983-ban Cannes-ban Arany Kamerával díjazták. Okkal várhattuk volna a magyar Ken Loachot, az Adj király katonát! színvonalát azonban Erdőss soha többé nem tudta elérni. A szándék nem változott, a Visszaszámlálás, a Gondviselés, a Homo Novus, a Vérvonal, a Fényérzékeny történet, a Gyilkos kedv, az Üvegfal ugyanarra a magatartásra és világlátásra, a kisemberek, a vesztesek iránti szolidaritásra épült. Erdősst mindvégig „a túlélés ára”, a megélhetésért folytatott, embert próbáló, testet-lelket nyomorító mindennapi harc érdekelte, amit győztesen megvívni lehetetlen, legfeljebb elviselni lehet. Az életművet alkotó filmek minőségét lehet vitatni, a szándék tisztességes és bátor voltát nem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8935