KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Wall-E

Csillag Márton

Wall-E – amerikai, 2008. Rendezte és írta: Andrew Stanton. Zene: Thomas Newman. Gyártó: Pixar Animation Studios / Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronos. 98 perc.

 

A Pixar stúdió alkotói eddigi rövid pályafutásuk alatt több tárgyba öntöttek már lelket, mint egy nyugdíjazás előtt álló konyhagépszerelő, mégsem tettek szert olyan káros rutinra, mely uniformizálná teremtményeiket. A Toy Story hőseinek bemutatkozása óta ugyanis számtalan kisállat, szörnyecske, versenyautó és gépezet kapott emberi jegyeket az animációs óriás jóvoltából, de arra még nem volt példa, hogy egy kritikus vagy egy néző összekeverjen mondjuk két Pixar-szöcskét, hiszen a figurák jelleme – akár fizikai megjelenésük – egyedi és összetéveszthetetlen. A legújabb kis hős, WALL-E a huszonnyolcadik századi Föld lakója, és mint ilyen meglehetősen magányos, mivel a bolygót már 700 éve elhagyták az emberek, miután a természeti erőforrásokat maradéktalanul kiaknázták, letaroltak minden zöldet, hatalmas kupac szemetet hagyva maguk után. WALL-E számára elvileg elég lenne némi napfény a túléléshez, szemétpréselő robot lévén ugyanis napelemmel üzemel, ő azonban jóval többre vágyik: az emberi civilizáció maradékaiból személyiséget épített magának, melyet munkával és játékkal ápol, és éppen kapóra jön neki egy vegetációt kutató űrrobot érkezése, mert végre megtapasztalhatja a szerelem és a ragaszkodás érzését – igaz, barátnője kapcsolatuk nagy részét programozott kómában tölti.

A mintegy 40 perces kísérleti kaland-némafilmes felütés tájképe egyszerre szép (a végletekig kidolgozott) és ijesztő (többek között a Legenda vagyok nagyvárosát idézi); hősünk egyaránt emlékeztet E.T.-re és az Esőemberre; valamint az egész jelenetfüzérben meglepő könnyedséggel fér meg egymás mellett a slapstick, a romantika, a tudományos-fantasztikum és az akció. A felvezetés után az űrkaland már csak hab a tortán, újabb idézetek és nagyszerű ötletek tárháza, de a korábbi Pixar-kalandokhoz képest túlságosan lineáris, a csavarok helyét átveszi az egyenes vonalú izgalom, majd végül az elmaradhatatlan tanulság – ám WALL-E még így is akkorát alakít, hogy az utolsó jelenetben képes könnyet csalni a néző szemébe.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9572