KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/szeptember
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: A kubai film Magyarországon
POSTA
• Vida János: Nevekről

• Balázs Béla: Gondolat-montázsok Einzeinstein és Balázs Béla
• N. N.: Angyali üdvözlet
• Spiró György: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Balassa Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Németh G. Béla: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Nagy Péter: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Paál István: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Kornis Mihály: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Lukácsy Sándor: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Hubay Miklós: Élet-balett Angyali üdvözlet
• Reményi József Tamás: A halálon innen Mária-nap
• Takács Ferenc: Úr és Szolga Joseph Losey portréjához
• N. N.: Joseph Losey-ről a Filmvilágban
• Barna Imre: Háttérkatasztrófa Nashville
• Lajta Gábor: Kép és képzelet A Jedi visszatér
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Úton a bizonytalanba Cannes

• Gereben Ágnes: A tervek megváltoztak Babel, a filmes
LÁTTUK MÉG
• Hegedűs Zoltán: Szerződés
• Koltai Ágnes: Egy tiszta nő
• Báron György: Ámok
• Sneé Péter: Szüret
• Szkárosi Endre: Halálcsapda
• Ardai Zoltán: Az ember, aki lezárta a várost
• Gáti Péter: A gonosz lady
TELEVÍZÓ
• Berend T. Iván: Egy év a mérlegen Jegyzetek a veszprémi tévéfesztiválról
• Faragó Vilmos: „Puha” humor
KÖNYV
• Csala Károly: Filmszolfézs kezdőknek és haladóknak

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Időkép

Találmány

Goldberg-variáció időutazásra

Andorka György

A Találmány az egyik legeredetibb és legbonyolultabb időutazásos sztori.

Ambiciózus elsőfilmes szerzők számára az induláshoz működőképes stratégiának látszik a szokatlan narratív eljárásokkal kísérletezés: a produkciós érték hiányát a nézőt aktivitásra sarkalló elmejátékokkal és erős atmoszférával kompenzáló művek jó eséllyel megnyithatják a fősodor kapuit az arra érdemesek előtt, lásd Aronofsky, Natali, vagy a napjainkban már több százmilliós büdzsékkel játszadozó Christopher Nolan példáját. A szoftverfejlesztőből függetlenfilmes agytrösztté vedlett Shane Carruth a szabályt erősítő kivételek egyike: míg az ezredforduló után gyakorlatilag egyszemélyes stábként készítette el filléres költségvetésből minden idők egyik legeredetibb és legbonyolultabb időutazásos sztoriját, filmográfiája azóta mindössze egyetlen, hasonlóan kísérletező szellemben fogant művel bővült, miközben a széles publikum számára a neve továbbra is jobbára ismeretlenül cseng.

A Találmány (2004) mérnökhősei igazi szerzői alteregók, akik munkaidő után világmegváltó szabadalmakon törik a fejüket garázsműhelyükben: ha néhány gramm palládiumra van szükségük, a gépkocsijuk katalizátorát belezik ki, de esetenként még az otthoni hűtőszekrény sincs biztonságban tőlük. A játékidő első felében a néző a szakzsargonnal teli párbeszédeket követve osztozik a kísérletezés izgalmában, egészen a fordulópontig, amikor a főhősök egy véletlen folytán rájönnek, hogy legújabb találmányukkal melléktermékeként az időutazás módjára leltek rá. Carruth többek között épp ennek a szokatlan megvalósítását használja ki a cselekményépítésre: a szereplőknek szubjektív idő szerint is éppen annyit kell utazniuk, amennyit az időben visszafelé meg akarnak tenni, így az időutazás körülményes, fizikai megpróbáltatással járó aktussá válik, a szereplők továbbá csak addig a pontig utazhatnak vissza, amikor a szerkezetet beindítják, miközben az időhurok „másolatot” hoz létre belőlük, ami párhuzamosan létezik eredeti énjükkel. A feszültséggörbe innentől exponenciális ívet vesz: a nagy horderejű felfedezést az éretlen feltalálók személyes célokra aknázzák ki, ha nem is éppen aprópénzre, de tőzsdei machinációk révén vaskos csekkekre váltva tudományukat, a bizalmatlanság pedig lassan eluralkodik a két barát között, ami a film végére thrillerszerű fordulatokhoz vezet, amelyek folyományaként a hősök helyenként legalább olyan elveszettnek tűnnek, mint a filmnéző. A film rendkívül bonyolult mögöttes struktúráján felül a megértést tovább nehezíti, hogy a kulcsfontosságú narratív információkat gyakran a sorok közül kell kiolvasni, de az idősíkok és elágazások visszafejtéséhez enélkül is minimálisan egy sakknagymester memóriájára (esetleg papírra és ceruzára) lenne szükség: a játékidő vége felé már olyannyira sokszor kell felülírni aktuális hipotéziseinket, hogy a legszemfülesebbek is csak a rendező nyomában kulloghatnak a végtelenül összetett narratív építmény útvesztőjében.

Carruth filmje leginkább egy flúgos feltaláló házilag barkácsolt Rube Goldberg-gépéhez hasonlítható: az egyszerű feladatot a lehető legtöbb lépésben megvalósító, szándékosan túlbonyolított szerkezetek az öncélú játékon túl voltaképpen a mérnöki leleményesség dicséretei, varázsuk a kreatív kihívásban, magában a működésben való gyönyörködésben rejlik. A garázsprojektből, talán alkotóját is meglepve, az évtized egyik kultuszfilmje született meg, sokáig azonban úgy tűnt, ez pusztán egyszeri kirándulás marad a részéről. Noha közel egy évtizedes hallgatás után idén előrukkolt a nagy várakozással övezett, jelenleg is fesztiválköröket futó Feltörő színekkel, a hollywoodi áttörés alternatív idősíkjáért bevallottan nem ejt könnyeket a kubricki irányításkényszerrel megvert rendező: pályája minden bizonnyal a szűk körben, talán csak utókor által elismert zseniknek kijáró dicsőség ösvényén halad tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 33-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11691