KönyvKőháti Zsolt: Bacsó PéterGáti Péter
Kőháti Zsolt Bacsó Péterről írt kismonográfiát. Arról a filmrendezőről, aki egyrészt a legtermékenyebb és egyik legellentmondásosabb alakja a csaknem húsz éve indult, ma élvonalbelinek számító rendezőgárdának. Másrészt olyan formátumú alkotó, akinek munkássága nélkül lehetetlen megérteni a felszabadulás utáni filmművészetet. Bacsó 16 játékfilmet rendezett eddig (a 17., a Tegnapelőtt című munkáját most mutatják be), vezető dramaturgként 21 nagyjátékfilm munkálataiban vett részt, jelenleg pedig helyettes vezetője a Dialóg Stúdiónak, és nem utolsósorban a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. A szerző óhatatlanul is a bőség zavarával küzdött könyve írásakor és kénytelen volt szelektálni a rendelkezésre álló, a monográfiába beépíteni kívánt anyagokból. Nem elhanyagolható adalék talán az sem, hogy írása szerkezeti felépítéséhez nem sok fogódzót nyújtottak a Kortársaink a filmművészetben sorozat már megjelent kötetei.
Az egyetlen járható kritikusi utat választottá, amikor Bacsó életművének összefüggéseit, az alkotások létrejöttét „provokáló”‘ társadalmi hátteret, a vissza-visszatérő motívumok rendszerét kívánta vizsgálódásai középpontjába állítani. Hogy a célját felemásan sikerült megvalósítani, annak fő oka a súlypontozás hiánya. Kőháti extenzív teljességre törekszik, s azonos fontosságot tulajdonít a rendező különböző fajsúlyú alkotásainak. A mechanikusan kronológiai sorrendben feldolgozott életmű meghiúsítja azt a szándékát, hogy az ismétlődő motívumokat, a rendező valóságközelítési módszereit érdemben vizsgálhassa. Kőháti találóan állapítja meg, hogy Bacsó a Nyáron egyszerű óta „voltaképpen ugyanazt mondja”, de a tematikai rokon vonások kézenfekvő volta mellett más, érdemi bizonyítékot nem tár az olvasó elé. Ennek legfőbb akadálya az összetartozó alkotások mesterséges elkülönítése. Bár a tanulmányíró hangot ad az alkotói életmű fejezetekre osztásával szembeni ellenérzésének, maga is önálló, főleg időrendi periódusokba erőlteti Bacsó filmjeit. Az ifjúság és szerelem pártján, Életforma-váltás szatírában és melodrámában elbeszélve – ilyen és hasonló címekkel jelölt fejezetek esetleges beosztásuk miatt nem segítik elő az alkotások alapos és összefüggő recenzálását. Kőháti – véleménye alátámasztására – ezért kénytelen motívumokat kiemelni egyes filmekből, amelyek viszont szerves közegüktől megfosztva, önmagukban már nem őrzik a művekre jellemző sajátosságaikat. Mit kezdjen az olvasó – a maguk helyén valóban fontos – vizuális élmények szavakkal elszegényített változataival? Így a hajnali utcán futóedzést tartó lányokkal a Nyáron egyszerűből, az asztalra tornyozott székekkel a Fejlövésből, a tisztító sugarú vízoszloppal a Jelenidőből, az éttermi akváriumban fuldokló halakkal a Kitörésből. Másrészt egyes, kézenfekvően kínálkozó összefüggések elemzése viszont hiányzik a tanulmányból. Például A tanú megszületésének indítékaként a hit- és illúzióvesztéssel történő szembesülést említi a szerző. Érdekes lett volna annak vizsgálata, hogy miképpen jut el Bacsó későbbi filmjeiben – leginkább a Ki beszél itt szerelemről? címűben – olyan új, szintén nagyfokú naivitásról árulkodó illúziókig, amelyekkel A tanúban látszólag már leszámolt. Így néha az az olvasó benyomása, hogy – helytálló megállapításai ellenére – Kőháti nem akar értékrendet felállítani. Monográfiája nem ad egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy milyen jelentőségű kortársunknak tartja a filmrendezőt.
A szerző olyan történelmi korszakot említ Bacsó alkotói magatartása gyökerének, amelyikről igen keveset tudunk. A NÉKOSZ-korszak, a Főiskolás Filmgyártó Csoport tevékenysége, az Úttörők című „csapat-film” körüli homályos bonyodalmak, mivel valóban leválaszthatatlanok Bacsó szemléletmódjáról, alkotói indulásáról, ezért bővebb tárgyalást érdemeltek, volna. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: ezeknek a dokumentumoknak, tényeknek, motívumoknak az értékelése többet árul el Bacsóról, a művészről, mint például – Kőháti Zsolt szerint is – zsákutcát jelentő filmjei egyikének-másikának túlhangsúlyozott taglalása. Ennek révén valószínűleg a szerző is közelebb jutott volna a Bacsó-paradoxon megfejtéséhez. Ahhoz, amelyben a kivételes témaérzékenység, az aktualitásokhoz való hallatlan érzék és a kidolgozás elnagyoltsága időnként egyszerre van jelen. Hiszen felszínességgel és didaktikussággal megterhelt filmek éppúgy megtalálhatók Bacsó életművében, mint a Fejlövéssel, a Nyár a hegyennel fémjelezhető, revelatív hatású alkotások.
Kőháti Zsolt munkájának értéke: további kérdések feltevésére és fenntartások kimondására inspirál.
Kőháti Zsolt: Bacsó Péter. Budapest, 1981. M. F. T. I. és N. P. I. közös kiadványa, 95 o. Kortársaink a filmművészetben.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1396 átlag: 5.42 |
 |
|
