KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/október
POSTA
• Bese Károly: Hozzászólás egy kritikához
• Szemadám György: Válasz Bese Károly filmbarátnak

• Almási Miklós: Leltárhiány Átváltozás
• Ágh Attila: Tudunk-e szavakkal politizálni? Jegyzetek Dárday István és Szalai Györgyi filmjéhez
• Csepeli György: Múlt vagy jövő? Földi paradicsom
• Bácskai Tamás: A Hitel hitele
• Pünkösti Árpád: Hol volt, hol nem lesz? Egy film folytatása
• Zalán Vince: Az otthontalanság mestere A dolgok állása
• Bikácsy Gergely: Napló háború után Démonok a kertben
• Molnár Gál Péter: Shakespeare fűzőben Szentivánéji szexkomédia
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Filmek menedéke Karlovy Vary
AZ ÉN FILMEM
• Szomjas György: Az ipari világ népmeséje Volt egyszer egy Vadnyugat

• Báron György: Fény az ablaküvegen Bo Widerberg-sorozat a televízióban
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Királygyilkosság
• Harmat György: A békák királyt választanak
• Ardai Zoltán: Emlékeim a régi Pekingről
• Gáti Péter: Holnemvolt
• Csantavéri Júlia: Grog
• Ardai Zoltán: Karate lengyel módra
• Sneé Péter: Boldogságkeresők
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Nyári visszapillantó
• Friderikusz Sándor: Csókolom, Szépenjól bácsi! Beszélgetés Pomezanski Györggyel a Felkínálom című tévéműsorról
VITA
• Kálmán András: Magyar kábel
• Nagypál Endre: Magyar kábel
• Varga Csaba: Ne féljünk a társadalmasítástól!

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös cirokmező

Hegyi Gyula

 

Csaknem egy órája néztem már ezt a filmet, amikor a japán hódítók megjelenéséből és egyenruhájából rájöttem, hogy végül mégis a huszadik században játszódik. Mindaz, amit addig láttam, a gyalog-hintón szállított menyasszony, az agyagkorsókban párolt cirokpálinka, amelynek az emberi vizelet ad „bukét”, s a fogadó, ahol ökörfejet (egészben!) szolgálnak fel az éhes vendégnek, az időtlen, örök Kínát idézte számomra – lehet persze, ha sinológus lennék, apró jelekből korábban is „belőhettem” volna a történet idejét. A történet műfaja viszont a magyar néző számára sem ismeretlen. Amolyan elbeszélő film, amely egy kis falusi közösség életét meséli el generációról generációra, dallal-tánccal, mókával-könnyel, mulatságos epizódokkal és erkölcsi épülést kínáló végkicsengéssel. Nagyapa a cirok-mezőn ejtette teherbe nagyanyót, nagyanyó jól elfenekelte az akkor még ifjú nagyapót, aki ráadásul olykor a cirokpálinkától is berúgott: de aztán idővel mindketten megkomolyodtak, ahogy nagypapához és nagymamához illik. Volt valaha egy világ, amelyben az apák szívtelenek, a rablók gonoszak, a jámbor emberek pedig félénkek voltak – de aztán jöttek az idegen hódítók, és minden addigi rossz viszonylagossá vált az ő mérhetetlen gonoszságukhoz képest.

A Vörös cirokmező nagydíjat kapott a 89-es nyugat-berlini filmfesztiválon. A zsűri feltehetően mélyebb értelmet is felfedezett ebben az unalomig ártatlan filmben. De az sincs kizárva, hogy nem is annyira a Vörös cirokmezőt, hanem a megújult kínai filmművészetet akarta kitüntetni, ami derék dolog, de kevés magyar nézőt vigasztal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4684