KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az informátor!

Pápai Zsolt

The Informant! – amerikai, 2009. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Kurt Eichenwald regényéből Scott Z. Burns. Kép: Steven Soderbergh. Zene: Marvin Hamlisch. Szereplők: Matt Damon (Mark Whitacre), Scott Bakula (Brian Shepard), Melanie Lynskey (Ginger Whitacre), Frank Welker (Mr. Whitacre), Patton Oswalt (Ed Herbst). Gyártó: Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 108 perc.

A kilencvenes évek első felében az Egyesült Államok egyik legnagyobb kartellbotránya borzolta a kedélyeket az üzleti élet szereplői és az FBI munkatársai körében. A szennyest a botrányban érintett Archer Daniels Midland (ADM) nevű agráripari óriáscég fiatal és agilis vezetője, bizonyos Mark Whitacre teregette ki, az egyszeri halandó számára nehezen értelmezhető motivációtól hajtva. A sztoriból a tényregényekben utazó Kurt Eichenwald írt könyvet, Steven Soderbergh rendező számára ez a mű jelentette a kiindulási pontot filmjéhez.

A történet első blikkre az imperialisták ármánykodásait leleplező és az ipari kémkedés bugyraiba betekintő thriller után kiált, Soderbergh és Scott Z. Burns (A Bourne-ultimátum) forgatókönyvíró azonban a szatíra és a fekete komédia közötti homályzónába kirándult. Döntésük érthető, az FBI szolgálatába szegődő, és a titkos ügynököt teljes átéléssel – jóllehet bumfordi módon – alakító Whitacre figurája ugyanis alkalmasabb egy szatíra, semmint egy thriller főszereplőjének. Kiváló döntés volt a rendező részéről az is, hogy hőse belső narrációjával kommentálja vagy ellenpontozza a képeket, ily módon hatásosan mutatja be egy zavaros elme működését, továbbá okosan játszik el a nézői azonosulást célzó technikákkal.

Az Informátor! a művészileg nagyobb igényű munkák (Traffic) és a vegytisztán szórakoztató mozik (Ocean’s-trilógia) között félúton áll a rendezői életműben. Ambícióinál – no meg a sztorijánál – fogva az Erin Brockovich biopicjére emlékeztet leginkább, de hiányzik belőle annak bája. Minden humorával együtt szögletesebb és szálkásabb annál: kevésbé kerekre formált, és csöppet izzadságszagú darab. A legnagyobb gond a tempójával, az arányaival, illetve – egyes jelenetekben – a technikai kivitelezésével van. A játékidő második felében sok az üresjárat, ráadásul ekkorra már kifejezetten zavarónak hatnak azok a fényképezés-technikai trükkök (mindenekelőtt a kép hátterének konzekvens kiégetése), amiket a filmben operatőrként is domborító Soderbergh alkalmaz.

A kritikai él azonban így sem csorbul. A zárlatra a fő kérdés – egyúttal a filmben megfogalmazódó társadalomkritika veleje – a következő: hogyan juthatott egy olyan figura, mint Whitacre, magas beosztásba egy piacvezető cégnél az Egyesült Államokban? Mit mondhatunk egy társadalomról, amelyben a mentális ámokfutást magas pozícióba helyezéssel honorálják, és amelyben a rendfenntartásért felelős erők állhatatos partnerei egy elmebetegnek?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10003