KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyilkos a házban

Vidovszky György

 

„Egy fiú a házból, a Fehér Házból, úgy örült, hogy velem lehet…”ám az idill tragédiába torkollik: a szerencsés lányt másnap arccal a padlócsempének tapadva, merev tekintettel találják meg (á la Psycho) az egyik protokoll-mosdóban. A Ház biztonsági szakemberei gyanút keltő körültekintéssel takarítanak el minden vérér egyéb nyomot a helyszínre érkező kirendelt nyomozó, Harlan (Wesley Snipes) elől. A Fehér Ház fekete ügyletei között a színes bőrű rendőr rózsaszín álmokat szövöget: a könyörtelen Igazság nevében arra készül, hogy szembeszálljon az Egyesült Államok legjobban védett személyiségeivel, az elnökkel és fiával, azok tanácsadóival és őreivel. Harlan nyomozását néhol megoldhatatlan akadályokkal nehezíti a titkosrendőrség, de a dramaturgia áldott múzsája mindannyiszor homlokon csókolja, és a legjelentéktelenebb részletekből olyan összefüggéseket fedeztet fel vele, amelyek kikezdik a hétköznapi halandó számára kikezdhetetlennek tűnő politikai gépezet működését. (A filmet nézve pedig elgondolkozhatunk azon, hogy ha annyi banális hibát követ el az amerikai titkosszolgálat, mint ahogy ez a vászonról elénk tárul, akkor az is biztos csak filmtrükk, hogy az Egyesült Államok még egyáltalán létezik.)

Wesley Snipes néhol üdítően szellemes játékával a fejtörés két formájába kaphatunk bepillantást: a gondolkozó és a másnak öklével gondot hozó embertípus egyesül benne, hétköznapi problémácskákkal és országot érintő feladatokkal. A zárójelenet minden bajt elsöprő megoldásában már csak egy nyugtalanító elem marad: a megmentett amerikai elnök könnybe lábadt szemmel azt kérdi a nép egyszerű rendőrétől, hogy mivel hálálhatná meg halált és testőröket megvető bátorságát.

Wesley Snipesszal együtt mi is azon bosszankodhatunk a stáblista alatt, hogy miért nincs az elnöknek eladó királylánya, meg fél országa, mert ha lett volna, megérdemelte volna ez a szimpatikus hős.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1502