KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holdfényév

Hungler Tímea

 

Az ígéretes kezdés után hamar szentimentális közhelyekbe fullad Brad Silberling filmje. Mintha a rendező maga is megrettenne saját merészségétől, nevesen attól, hogy a gyász mechanizmusát egy tragikomédia keretei között beszélje el. A film hűen a konvenciókhoz érzelmes melodrámába csap át, és ezzel el is veszíti az eredetiségét.

A mozihoz az inspirációt a rendező saját élete szolgáltatta: színésznő-szerelme egy őrült rajongója áldozatául esett, a tragédiát követően Silberling érzelmileg nagyon közel került a lány szüleihez. A Holdfényév nézőjét a ’70-es évekbe viszi vissza: a Donnie Darko főszereplője, Jake Gyllenhaal játssza a megzavarodott udvarlót, aki kénytelen szembesülni azzal, hogy menyasszonya halála után egy személyben pótolja a szülők (Susan Sarandon, Dustin Hoffman) számára egykori kedvesét.

A történetbe a helyi postáskisasszony (Ellen Pompeo) is belekeveredik, aki a változatosság kedvéért szintén gyászol, kedvese a vietnámi háborúban veszett oda. Az ifjak egymásba gabalyodnak, amit az öregek nem néznek jó szemmel, hiszen újsütetű „gyermekükkel” mindenféle terveik voltak, be kellett volna hogy szálljon az após ingatlanvállalkozásába, és az özvegyi fátylat sem lett volna szabad eldobnia.

Közben a társaság szorgosan járkál a bíróságra, ahol az ügyvédnő (Holly Hunter) próbál jogorvoslatot találni a család számára; Gyllenhaal pedig éjszakánként rémálmokkal küszködik: a halott menyasszonya kísérti hálóingben. Ez már önmagában is kicsit sok egy ilyenfajta filmben, nem beszélve arról, hogy a rendező a gyászt használja apropóként egy fejlődéstörténet elmeséléséhez – másfél órában összezsúfolódik az, ami legjobb esetben is évekig tart egy ember életében. Szereplőink sitty-sutty feldolgozzák szeretteik halálát: a szülők nagyvonalúan félreállnak az ifjúság útjából, mely végső diadalt ül a halál felett.

Elvégre: az élet megy tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2023