KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Beavatás

Köves Gábor

 

Alaposan be vagyunk avatva. Hogy hogyan fest egy bírósági tárgyalóterem Kansasben, egy rendőrőrs Friscóban vagy egy nonstop „deli” New Yorkban, nevetségesen könnyű feladványnak tűnik. Elvégre nem ma kezdtük a moziba járást. Hasonlóképpen vagyunk a nemzet biztonságát szolgáló és szavatoló intézményekkel. FBI? Büfé a lépcsőfordulóban jobbra. CIA? Adminisztráció az alagsorban balra, harmadik ajtó. Tele van a fejünk hollywoodi alaprajzokkal és szabásmintákkal. Hogyan fest egy hús-vér kém? – semmi perc alatt vágjuk azt is: természetesen, mint egy cipő nagykereskedő Denverből. Magabiztos, gyűrötten is elegáns, tekintete átható, mint a röntgensugár. Pofára pedig kiköpött Pacino. Folyik a beszervezési hajcihő, az Ügynökségnek friss húsra fáj a foga. A vén csataló csalhatatlan érzékkel szúrja ki a tökéletes alapanyagot: fiatal, borostás, apahiányos és öntörvényű. Kiköpött Colin Farrell. Az öreg atyáskodva csábít, a halacska ráharap a csalira. Indulhat a drill és a kiképzés. Mire szerencsétlen Colin rájön, hogy valójában nem kémmé képezték, hanem balekká fokozták le, természetesen már rég késő. Mire rájössz, hogy már megint a kelleténél egy kicsit hülyébbnek nézett a Herr Direktor és az ő szcenaristája, már ugyancsak késő. De makacsul élvezünk, csak azért is! Van mit: hangsúlyozottan autentikus környezetben (érdekes) alaposan instruált színészek (kellemes) járják az unásig ismert táncot (tűrhető). Van, aki rutinból (Pacino) csinálja, van, aki meggyőződésből és erőbedobással (Farrell). Átlagolva kielégítő az eredmény. Tudod jól, egy ponton túl mindenki gyanús lesz, és az sem újdonság, hogy ez az egész egy leheletnyit sem számít. Szórakozol és felejtesz – nincs ebben az égvilágon semmi rossz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2129