KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

És isten megteremté a nőt

Ardai Zoltán

 

Ezzel a fellengzős címmel már forgatott egy filmet a hatvanas évek elején Roger Vadim, a főszerepet Brigitte Bárdot játszotta és Vadim akkor még némi eleganciával tetszelgett a – vadóctermészetű – nőiség bemutatásában. Az évtizedekkel későbbi, amerikai környezetbe átplántált új változat szőke Vadóca jóval szimplább lény az egykorinál, de láthatólag a rendező tudta nélkül. Vadim ugyanoly hiún merengve tekint rá, majd pillant, mintegy miránk, majd újra rá, mint annakidején Bárdot esetében, ám már olyannyira híján a sikknek, hogy az elnéző-megértő állapotba süppedt néző sem kerülheti el az olykori feszengést. Annál kevésbé, minthogy ebben a filmben gyakran csak úgy „mai” és úgy „amerikai” minden, mintha egy Budapesten készült – de a tengerentúlon játszódó – átlagos tévéjátékot látnánk. A cselekmény egyébként nem volna érdektelen. Egyetlen férfiszereplő akad itt, aki jól szereti a Nőt (egy fiatal építőmunkás). Mit se sürget, bármikor adni kész és összetartozásukat illetően végtelen a bizalma, így a fiatalember minden egyes idegpróba után tartós eredménnyel képes relaxálni. A végkifejlet: a Nő az élettől megtöretvén megbékél; a (kissé ízetlen) boldogság napjai következnek. – Nem eleve hamis megoldás; ami a vásznon elviselhetetlenné teszi, az a rendező könnyes derűje. Különösen a paplan alatti édes rugdosódás jelenete kedvetlenít el. „Lám, a két álomszuszék nem ad a vekkercsörgésre!” – így kuncog ránk az idősödő Vadim Amerikából, ez ma az esprit-je.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4409