KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pucéran és szabadon

Ardai Zoltán

 

Csalóka módon kezdődik Nelly Kaplan komédiája, azt sejtetve, hogy bágyadt-kedveskedő életkép bontakozik ki majd előttünk a párizsi „középszegények” napsugaras szerencsétlenségéről, előtérben egy nem-szép, korosodó párral, akik a kamerára kacsintó mókás teatralitással adják elő a konyhapénz-vitákat. Az asszony sokadszor megkönnyezi, hogy a férfi link, hazudós álmodozó, és kihasználja őt, de aztán összebújnak. Most nagyon csúnyák. Egyszer csak – a néző számára is váratlanul – beüt az esemény (egy szélhámosbanda balekjai lesznek), ami lesodorja őket a Riviérára; ott tántorognak az először látott tengernél, ahol vérmes reményeik megcsúfoltatnak. A bűnözők, miután a legteljesebb anyagi kifosztottság állapotába vetették hőseinket, kilépnek a filmből, továbbra is a párocskával kell beérnünk. Azonban – és erre ment ki a játék, Kaplan játszmája – egyre izgatottabban figyeljük sorsukat. A nő és a férfi mind érdekesebbekké válnak, s mintha mind szebbekké is válnának, miközben mégis ugyanők maradnak. Bár a film végére túlságosan úrrá lesz a vásznon az addig kellemes stíluselemként bujkáló karikírozottság, meseszerűség és érzelmesség, s a történetet Kaplan másféle vígjátékokba illő csattanóval zárja le. De addig egységben tudja mutatni kalandozó hősei halálfélelmét és bátorság-szédületét, a számukra eddig talán ismeretlen erejű életörömöt és helyzetük nyomorultságát, mulatságos-ijesztő képtelenségét és realitását. A dramaturgiai eredmény: egy „filmóra” hosszat nem lehet tudni, mi lesz. Ráadásul szinte a néző személyes ügyévé válik, hogy megtudja a végkifejletet. Persze, valami igazibbat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6951