KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magánvélemény

Kulcsár Mária

 

Lejárt a „film a filmben” divatja. Műstábok helyett most szociológusok szimatolnak intim vagy bizonyos tekintetben problematikus helyszíneken.

Julij Karaszik is ezt a módszert választotta, hogy elmondhassa véleményét egy látszólag jól termelő gyár súlyos belső gondjairól. Hogyan? Képzeljük el „A hét” című televízió műsor egyik üzemi riportját, ha riportereit szociológus szerepbe bújtatva, a megkérdezetteket előre megírt szöveg felmondására kényszerítve, rutinos színészekkel játszatnák el. Elveszne a szereplők spontán megnyilvánulásának hitele, maradna az unalom. A Magánvélemény sem több ennél, a figurák árnyalt lélektani ábrázolásának, a konfliktusok elmélyült kidolgozásának teljes hiánya jellemzi.

A főszereplőt csak gyakori közelképei teszik megjegyezhetővé, pedig ő az egyetlen, akinek magánügyei is vannak: megértő, szép és kedves menyasszonyát elhagyja egy agresszív és ostoba tinédzserért, rejtély, hogy miért. Az ügyetlen igazgatóval, a télapó jóságú párttitkárral vagy a szikár munkaügyis asszonnyal folytatott párbeszédek közül kiemelkedik egy fáradt, öreg munkásnő és a kíméletlen, de jó eredményeket felmutató művezető összecsapása, de az eredményt ‘ sose tudjuk meg. A rendező jól vigyáz, hogy amint érdeklődni kezdünk valami iránt, figyelmünket elterelje, a felvetett kérdést elfelejtse.

A jó szándékú filmben – melynek egyik fő mondanivalója: minden ember személyiségének figyelembevétele a munkában – nemcsak a szereplők jelleme és sorsa, de Karasziknak, az Amikor a lány tizenöt éves és a Július 6. rendezőjének egyénisége is háttérben marad. Semmi sem indokolja a Magánvélemény címet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8059