KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Airborne

Barotányi Zoltán

A nagy történetek mindig valahol a távolban kezdődnek és a „szobákban” érnek véget, ott bevackolnak valamely sarokba és egy rég elfelejtett játékmaci ölében álomra hajtják fejüket. Így van ez filmünk sztorijával is, amely valahol az Úr keze ügyében lévő – tehát tőlünk tökéletesen távoli – Kaliforniában startol, később a történet áthelyeződik Cincinattiba, ami már majdnem olyan, mint Miskolc (egy fenét olyan, de legalább jól hangzik), s végül a szívünkbe fúródik, akár egy csöppnyi morális tanulságba, heroizmusba és kuráréba mártott mérges nyilacska. Szubtrópusi tájon indul a nevelési regény: Mitchell, a körmönfont tinédzser egyre csak a hullámokon siklik, agyában a hullámok (és egyebek) távollétében is ott dübörög a Szörfing Börd csőrének mániákus üteme: „Upapa umámá, upapa ummámámá” – s így tovább. Ekkor váratlanul a messzi északra űzik a zord szülők, ahol a helybéli surmók finoman szólva idegenkedve fogadják a távolba szakadt véglényt. A helyi baró csávók – kiknek nemes ízlését közmondásszerűen illetlenség felülbírálni – jobban szeretnek jéghokizni, s ez máris elég a drámai konfliktushoz. Ezután rohamszerűen közeledik a végkimenetel: Mitchell unott, mint egy hetvenéves angol lord, vadul stíröli a helyi felhozatalt, hülyeségeket beszél, így hamarosan elterjed, hogy egyrészt ő módfelett „cool” (lédiz), másrészt egy nagyképű nyálas jöttment, akit mihamar szurokba és tollba kell forgatni (dzsentlemen). Mitchell egyre inkább úgy fest, mint a megtestesült Bob herceg: veretes görkoriján siklik át a városon, előtte számos utca, mindegyiken van sarok, ám a legszebb rózsaszál akkor is, örökké, szilánkosan tört szívvel… Jön még a helyi diszlexikális intelligencia, szerepe szerint konfrontál, fitymál, denunciál és provokál. Mitchell előbb megszégyenül a próba során (nincs benne elég hübrisz), később elfogadja a kihívást, győzelemre viszi a csapatot, ő mutatja be a legtöbb C-elemet, övé a kertészlelkű rózsaszál dolgos keze: örül a néző és Huszka Jenő – utóbbi halotti poraiban. A film maga egyébként diszkréten visszafogott körítése az aleatorikus ritmusban felbukkanó szörfbetéteknek és a finálé orgiasztikus görkorcsolyaversenyének, amely már majdnem olyan jó, mint az MTV Sports. Autszájderek, félénkek, és kisebb átlagsebességűek számára tanulságként marad a kérdés – ha már fontosabb és szórakoztatóbb dolgoktól megfosztatik az ember, akkor legalább döntsük el, melyik a jobb: szörfözni avagy hokizni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=938