KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/január
• Zsugán István: Megalakult a Magyar Filmintézet Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Nemeskürty István: A Magyar Filmintézet
• Bikácsy Gergely: Zárt tárgyalás Őszi almanach
• Lukácsy Sándor: A becsület foglya Szirmok, virágok, koszorúk
• Pörös Géza: Eszmék és lelkek csatája Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Koltai Tamás: Spanyol anziksz Yerma
• Fáber András: A Vadember moziba megy Filmerotika
• Szilágyi Ákos: Kis magyar filmszexológia Filmerotika
• Balassa Péter: A látás elrablása Töredékek
• Bikácsy Gergely: Truffaut titkai
• N. N.: François Truffaut filmjei
AZ ÉN FILMEM
• Kardos Ferenc: A szabadság illúziója Négyszáz csapás
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Még és már Mannheim
FORGATÓKÖNYV
• Sára Sándor: Fúga Részletek egy forgatókönyvből
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Lady Chatterly szeretője
• Szkárosi Endre: 1922
• Bérczes László: Magányos farkas
• Szemadám György: A király és a madár
• Hegyi Gyula: Az istenek a fejükre estek
• Harmat György: Farkasok ideje
• Sneé Péter: Találkozás az árnyakkal
• Boros József: A férfiakalnd elmarad
• Ardai Zoltán: Az egyiptomi utas
• Gáti Péter: Defekt
• Barna Imre: Ki kém, ki nem kém
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Felnőtt-mese Különös házasság
POSTA
• Horváth Edit: Radnóti- és Babits-emlékműsor
• Csoma Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
• Tóth Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az Év Játéka

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Woody-zene

A klarinétos

Fáy Miklós

 

Vénségére minden elhagyja az embert. A tehetségből rutin lesz, film követ filmet, a humorból marad egy-két vicc, talán valami napsugaras kedély. Elvész az önirónia, eltűnik a realitásérzék, a csetlő-botló kisemberből sármór lesz, a vézna öregfiúba beleszeret egy szőke bombázó. Semmi sem maradt mára a régi Woody Allenből, csak a szemüvege és a zenei ízlése. Most is, mint mindig, hibátlanul válogatott. A Hatalmas Aphrodité zenéje ugyanaz a színvonal, mint a többié. New York, kultúra, enyhe sznobizmus, jófajta görög zene, szving, dzsessz-zongora. Régebben is használt muzsikusok, mint Dick Hyman és a kórusa, standardok, mint Dave Brubecktől a Take Five. Szép, régimódi világ. El az ocsmány hétköznapoktól! Punk és pornófilm itt valóságos egzotikum, aminek sokkal kevesebb köze van a hétköznapokhoz, mint a taorminai színház romjainak.

Jöhet a happy end, egyre halványabb idézőjelek között. Húsz éve, ha minden jóra fordult, még úgy végződött a film: „Most mit bámulnak? Ez az első darabom.” Ma – tavalyelőtt – mindenki elnyeri jutalmát, akár rossz, akár jó volt, és a Hyman kórus azt énekli: „When you’re smiling...”

Nem vagyok igazságos. A film nem az utolsó jelenetig tart, hanem a stáblistáig. Új a zene, és én annál hepibb endet el képzelni sem tudok, mint amikor Benny Goodman játssza a Whisperinget. Szép, régi világ ez is, csak valahogy mégsem hazugság. Van egy képeskönyvem Benny Goodmanről, még az NDK-centrumban lehetett kapni, olcsó pénzért. Fantasztikus képek, egy egész életút. Hogyan lesz az elálló fülű, szemüveges (ugye? ugye?) kis pikulásból a szving királya. Szerepel benne mindenki, Goodmannel parolázik Hruscsov és a japán trónörökös, sportolók, színészek, muzsikusok, de a legnagyobbak, Armstrongtól Sztravinszkijig. Egy fénykép erejéig mi is érintettek vagyunk, Goodman a stúdióban játssza Bartóktól a Kontrasztokat, a hegedűs Szigeti József és a szerző társaságában. A legtöbb embert valószínűleg a Bartók arcáról, egész fejéről sugárzó fény ragadja meg. Engem Benny Goodman nadrágja. Könnyű, fényes szövet, kicsit vadul kockás, de pompás a szabása. Ez a nadrág arról beszél, hogy valaha az életet le lehetett élni így is. Munkával, tehetséggel kikapaszkodni a semmiből, híressé és gazdaggá válni anélkül, hogy bárkinek is ártott volna közben az ember. Régi, szép világ.

Ugyanebben a könyvben látható egy levélnek a másolata. A feladó Woody Allen. Dear Benny, itt küldöm a fényképét két nagyon szép hangszernek, kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy megvegyem-e valamelyiket. Köszönettel, stb. Woody Allen – sokan tudják róla – klarinétos is. Tizenévesen elkezdett játszani a hangszeren, hogy szédítse kicsit a lányokat, és a dolog komolyra, vagy legalábbis félkomolyra fordult, hetenként fellépett egy klubban, és ilyenkor a bejárat előtt a következő utca sarkáig ért a sor, mégha nem is elsősorban a zene miatt. Az Allen-filmek szinte kivétel nélkül jól kezdődnek, de talán egyik sem annyira hatásos, mint a Manhattan, amely a Rhapsody in Blue égig visító klarinétszólójával indít. Most meg itt van ez a kedves, jelentéktelen film, s a néző mégis jókedvűen megy ki a moziból, mert a stáblista alatt Benny Goodman játszik. Lehet, hogy minden elhagy minket vénségünkre. A klarinét azonban velünk marad.

 

(Mighty Aphrodite; Sony)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/09 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1577