KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/január
• Zsugán István: Megalakult a Magyar Filmintézet Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Nemeskürty István: A Magyar Filmintézet
• Bikácsy Gergely: Zárt tárgyalás Őszi almanach
• Lukácsy Sándor: A becsület foglya Szirmok, virágok, koszorúk
• Pörös Géza: Eszmék és lelkek csatája Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Koltai Tamás: Spanyol anziksz Yerma
• Fáber András: A Vadember moziba megy Filmerotika
• Szilágyi Ákos: Kis magyar filmszexológia Filmerotika
• Balassa Péter: A látás elrablása Töredékek
• Bikácsy Gergely: Truffaut titkai
• N. N.: François Truffaut filmjei
AZ ÉN FILMEM
• Kardos Ferenc: A szabadság illúziója Négyszáz csapás
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Még és már Mannheim
FORGATÓKÖNYV
• Sára Sándor: Fúga Részletek egy forgatókönyvből
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Lady Chatterly szeretője
• Szkárosi Endre: 1922
• Bérczes László: Magányos farkas
• Szemadám György: A király és a madár
• Hegyi Gyula: Az istenek a fejükre estek
• Harmat György: Farkasok ideje
• Sneé Péter: Találkozás az árnyakkal
• Boros József: A férfiakalnd elmarad
• Ardai Zoltán: Az egyiptomi utas
• Gáti Péter: Defekt
• Barna Imre: Ki kém, ki nem kém
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Felnőtt-mese Különös házasság
POSTA
• Horváth Edit: Radnóti- és Babits-emlékműsor
• Csoma Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
• Tóth Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az Év Játéka

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Óh, Argentína

Szemadám György

 

Úgy tűnik föl: világszerte egyre nagyobb a divatja az „ötvenes évek” címszavával jelölt, inkriminált 5-6 évnek. Persze érthető, hisz az akkori gyermekek mára középkorú férfiak, tiszteletreméltó apák lettek, akik – kicsit mindig sajnáltatva magukat – élvezettel dédelgetik gyermekkori emlékeiket, gyermekeiktől pedig elvárják, hogy a mitikus idők tanúinak kijáró tisztelettel figyeljenek rájuk. Egy olyan generáció jellegzetes attitűdje ez, mely túl korán, s minden átmenet nélkül lett infantilis fiatalból szenilis öreggé. Ez az argentin film is 1950 és 1952 között játszódik, s ha a számunkra sokszor érthetetlen politikai utalásokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor arról szól, ami ekkoriban történt a 11-13 éves kisfiúval, Juancitoval. Vele pedig csupa olyan dolog történik, ami egy ilyen korú kisfiúval történni szokott, s ami velünk is megtörtént, vagy megtörténhetett volna. Egyszóval: igen nehéz itt elkerülni a közhelyszerű szituációk közhelyesen érzelmes tálalását. A film – a visszaemlékezések mozaikszerű töredékességének megfelelően – lazán kapcsolódó epizódok füzéréből áll. Ebben jobb-rosszabb epizódszereplők mozognak, akik azt a kiszolgáltatott és szánalmasan önhitt kispolgári réteget jelenítik meg, melyet a rendező oly megértő humorral figyel, s amelyben néha feltűnik egy-egy hrabali figura is. Gondolok itt Miguel bácsira, aki vaskereskedésének közepén ágálva terjeszti „forradalmi” eszméit, a svájcisapkás, joviális cipőboltosra, aki postagalambok lábára kötözött nitroglicerines kapszulákkal akar merényletet elkövetni, vagy segédjére, a szép lelkű és szép arcú amatőr színészre, aki megható dilettantizmussal szavalja mindig ugyanazt a verset. Aztán feltűnnek még a szereplők közt olyan jól bevált típusok is, melyek talán túlzottan is ismerősek: a gyermektábor sípos-pálcás smasszere, a nagyszájú-erélyes délszaki anya és az erélytelen, szemüveges apa kettőse, vagy a farriszálva ellibegő kedves kurva, aki az ilyen – Juancitóhoz hasonló – kisfiúknak mindig megengedi, hogy megfogják a mellét. Hát igen! A film láttán talán túl gyakran jut az ember eszébe Fellini neve, s főleg az Amarcord világa...De hát a 11-13 éves kiskamaszok problémái is annyira hasonlóak mindenütt. Tudjuk: szörnyű életkor ez! Még szerencse, hogy akkoriban, Miguel bácsi átmeneti bebörtönzése és az apa halálának ellenére is, oly megbízhatóan ugyanúgy működött minden, s ugyanolyan maradt mindenki. Ebbe a családiasan biztonságos világba valóban csak az első hosszú nadrág hozott forradalmi változást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4908