Legenda

Csoóri Sándor

Huszárik Zoltán halálára

A nyírfák között

októbervégi eső szomorkodik.

Valakivel titkos találkát beszélt meg itt a hegyen,

de az a valaki idejekorán eltávozott.

Azt mondják: vékony, szélcibálta férfi volt,

hóna alatt fekete mappa,

járt föl-alá türelmetlenül az aranyba mártott leveleken,

nézte a láthatárt elsötétítő vadlibákat

s egyszerre csak megindult futva leleté,

mint aki az anyja gyászkendőjét látja

fölcsapódni az égre,

vagy az örök lósörényeket az örök vágóhíd felől –

Ömlött utána a hegyről a rozsda,

operaházi vörheny, megvénült prófétavér,

s mappája lapjai szétszóródtak a bokros lejtőn

s a rajzokon nők, nők, egy szecessziós édenkert bentlakói,

combok és elernyedt kezek a délután lusta sugarában,

valami elkezdődő és végetnemérő balsors vázlatai:

mintha virágcsokrokat sodorna

asztalunk felé az árvíz.

Talán egy ámokfutó, talán egy epilepsziás szépfiú,

talán egy Csontváry-árnyék lehetett az a menekülő,

talán egy részeg égfaragó, rebesgették a mindenttudók.

Voltak, akik szívdobogva kutatták át érte

az irgalmas völgyet,

de az elmosódó lábnyomok fölött

márcsak a vörös berkenyeágak parázslottak.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 15. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7203

Cikk értékelése:

szavazat: 1562 átlag: 5.44