KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/március
KRÓNIKA
• N. N.: Magyar filmhét Rómában és Triesztben

• Létay Vera: Mephisto ezredes Szabó István új filmjéről
• Zalán Vince: Hiteink lombtalanodása
• Lengyel László: Lezárult-e a per? A magyar nép nevében
• Lengyel László: Börtönbeszélgetések Háborús bűnösök – önmagukról
VIDEÓ
• Jancsó Gabriella: Gyártók, piacok, jogok Kitekintés a képmagnózás világára
• Koltai Ágnes: Képmagnózás – itthon Beszélgetés dr. Gombár Józseffel
• N. N.: A Mokép videókazetta-kínálata
• N. N.: A Pannónia Filmstúdió videó műterme
• N. N.: A televízió videókazetta-kínálata

• Deák Tamás: Antonioni és a megismerés esélyei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: A másik Amerika New York
• Koltai Ágnes: Kortársunk a háború Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tavaszi szimfónia
• Lajta Gábor: Erotikus képregény
• Schreiber László: Prognózis
• Bérczes László: Berthe
• Ardai Zoltán: Ha már egyszer megesett
• Magyar Judit: Gumi-Tarzan
• Kapecz Zsuzsa: Az önvédelem nagymestere
• Harmat György: Házibuli
• Gáti Péter: Megtorlás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Emlékezzünk játszva Szivárvány
• Breitner Miklós: Képhiba Gazdaság a tévében
• Koltai Tamás: Az eposz hitele Vaskor
• Szilágyi János: Péntek esti saláta Beszélgetés Balogh Náriával, a Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetőjével

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Where

Székely Gabriella

 

Ez a film olyan, mint egy Bresson-stílparódia. Rezzenéstelen arcú színészek felolvasó hangon mondják párszavas közlendőiket fekete-fehérben, csupasz falú szobákban, homályos utcasarkokon, sötét buszmegállókban, az álló kamera előtt. A sztori, a színészi játék, az érzelmeket közvetítő mimika kiűzetett a filmből. A lélek mélységeit, az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság gyötrelmes titkait nem megérezteti, érzékelteti, hanem illusztrálja az Amerikában élő rendező, Szabó Gábor.

Ez a végül is amerikai-magyar koprdukcióvá sikeredett „első film” Budapesten és Los Angelesben forgott, de igazából mindegy is, hogy „hol”. A budapesti szerelem és a Los Angeles-i barátság története bárhol játszódhatna, csak egy férfi-esszenciára lemeztelenített, nevétől, közegétől, személyiségétől megfosztott hős szükségeltetik. Hozzá partnernek a nő- és a barát-esszencia társul. A férfinak valamiféle hivatása és szexuális vágyai vannak. A nőt csak a szerelem élteti. Az elcsábítás, a megszerzés, a birtoklás diadalát, majd az unalom, a válás történetét szexuális aktusok sorozatában ábrázolja a film, sokak számára talán megbotránkoztató nyíltsággal. A kisajátító machoszerelem és barátság működési mechanizmusa hasonló. Az utóbbi esetben a kifejező közeg a telefonhívásokra odarendelt beszélgető partner megjelenése illetve távolmaradása.

Szabó Gábor módszere világos. A legbonyolultabb érzelmek, életek is végső soron közhelyszerűen bonyolódnak, uniformizált kellékek között: a telefon a személytelen kommunikáció eszköze; az autóval elérjük a másikat; az asztalra terített kés, villa kanál – ha étel is tartozik hozzá, a gondoskodó szeretet, ha nem, a dacos „egyél, amit akarsz” jelképe. A megvetett ágy közös alvásra csábít, a beágyazott fekhely a magányt vetíti előre.

A közhelyek valóban megjeleníthetők képi klisék sorozatában. Korai filmjeiben Fassbinder, például, a konyhai falvédőről léptette le kispolgár hőseit. Csak éppen megtartotta a falvédő keretét.

Gyanítom, hogy Szabó Gábornak nincs távolságtartó képessége, egyszerűbben: humorérzéke. Szikár, bressonian puritán filmjével (lehetséges, hogy az ifjú titánok manapság divatos szólásával élve, a rendező majd megkérdezi, ki az a Bresson vagy Fassbinder) azt hirdeti, hogy az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság ilyen könnyen megfejthetők, ilyen primitív rugóra működnek. Erősen kétlem, hogy igaza volna, akár a valóságban, akár a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4241