KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/március
KRÓNIKA
• N. N.: Magyar filmhét Rómában és Triesztben

• Létay Vera: Mephisto ezredes Szabó István új filmjéről
• Zalán Vince: Hiteink lombtalanodása
• Lengyel László: Lezárult-e a per? A magyar nép nevében
• Lengyel László: Börtönbeszélgetések Háborús bűnösök – önmagukról
VIDEÓ
• Jancsó Gabriella: Gyártók, piacok, jogok Kitekintés a képmagnózás világára
• Koltai Ágnes: Képmagnózás – itthon Beszélgetés dr. Gombár Józseffel
• N. N.: A Mokép videókazetta-kínálata
• N. N.: A Pannónia Filmstúdió videó műterme
• N. N.: A televízió videókazetta-kínálata

• Deák Tamás: Antonioni és a megismerés esélyei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: A másik Amerika New York
• Koltai Ágnes: Kortársunk a háború Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tavaszi szimfónia
• Lajta Gábor: Erotikus képregény
• Schreiber László: Prognózis
• Bérczes László: Berthe
• Ardai Zoltán: Ha már egyszer megesett
• Magyar Judit: Gumi-Tarzan
• Kapecz Zsuzsa: Az önvédelem nagymestere
• Harmat György: Házibuli
• Gáti Péter: Megtorlás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Emlékezzünk játszva Szivárvány
• Breitner Miklós: Képhiba Gazdaság a tévében
• Koltai Tamás: Az eposz hitele Vaskor
• Szilágyi János: Péntek esti saláta Beszélgetés Balogh Náriával, a Televízió Ifjúsági Szerkesztőségének vezetőjével

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A transzport

Dr. Graf meg a spanyol nátha

Bikácsy Gergely

 

Titkos szervezet készül bonyolult módon kitervelt fogolyszöktetésre a századelő egy békés utcácskájának kis trafikjában. A macskaköves utcán fekete kabátos alak lépdel a trafik felé, ő hajtaná majd végre az akciót. A trafik összeesküvői ámuló hódolattal fogadják, de a feketekabátos még így is gyanakszik. Némi joggal, hiszen nemsokára, útban visszafelé, az egyik ablakból lelövik. A trafikosok azonban nem csüggednek, most egy jámbor orvost csalnak roppant furfanggal kelepcébe, doktor Gráfot, aki Bécsben és Párizsban tanult s Pasteur mellett dolgozott. Ez a dr. Graf lesz A transzport főhőse, ő kerül más helyett börtönbe, majd rejtélyes táborba, ahol élő embereken kísérleteznek fehérköpenyes gyilkosok. Valamikor az első világháború idején vagyunk: a békés utcácskák és díszletek hazudjak csak az idillt; a dohánybolt konspirátorait játszi könnyedséggel likvidálja az államhatalom...

Némi körülményességgel, túladagolt rejtelmekkel, s így nehézkesen indul Szurdi András első játékfilmje, hogy aztán majdnem mindvégig egyetlen helyszínen, az őrtornyokkal, szögesdróttal körülzárt kísérleti táborban játszódjon, néhány nap leforgása alatt. A zárt játéktér s a szintén rövidrezárt idő általában jó alkalmat ad egyetlen szálon futó cselekménybonyolításra, kemény, feszült filmnyelvi stílusra, s ilyenkor még a „semmiből jött”, háttér nélküli hősök is egészen közel kerülhetnek a nézőhöz, életre kelnek.

Nem egészen ez a helyzet A transzport esetében. Apró cselekményszálak futnak itt a semmibe vagy fordulnak logikátlanul önmaguk ellen. Persze minden filmtől csupán a belső logikát kérhetjük számon, s főleg az ilyen típusú filmtől, mely vállaltan s nyíltan „modern mese”, afféle politikai-történelmi sci-fi szeretne lenni, mondandójában példázat-jelleggel, formájában izgalmas, felnőtt kalandmivoltával. Egyik szándék sem járt ezúttal valódi sikerrel, hiszen a cselekményszövés meg-megbicsaklik, az egész történet nem rugaszkodik el a „földi”, a „megtörtént” valóságtól, viszont állandóan érződik valami kínos erőfeszítés, hogy a forgatókönyvíró, a rendező igencsak szeretne elrugaszkodni, szeretné „megemelni”, magasabb távlatba varázsolni a soványka (s talán épp ezért agyonbonyolított) történetet.

Hőse, Graf doktor butábbra sikerült, mint várnánk, s mint egy eminens Pasteur-tanítványhoz illenék. Hetényi Pál múltszázadbelien lelkiismeretesre formázza ezt a figurát, és sajnos nem a rendező, hanem a néző kezd bosszankodni, hogy ez a doktor mindent egy ütemmel később vesz észre, mint bárki más. A táborlakók nagy leleménnyel megszervezett álszökést produkálnak, hogy Graf doktor bejuthasson a fehérköpenyesek kísérleti termeibe. Ott aztán megtudja azt, amit már előzőleg is tudnia kellett, így hát az álszökés, a külsődleges izgalmak semmit sem érnek, a film veszélyesen közeledik a nullponthoz.

A transzportra, egyébként is jellemző, hogy külsődleges, valódi tartalom nélküli betétekkel, jelenetekkel próbálja előre lendíteni akadozó történetét. Ilyenkor önmagukban hatásos és néhol korrekten megvalósított etűdöket látunk (néhol sajnos azért baj van a korrektséggel: bántó ritmuszavar, vágáshibák zökkentenek ki) – viszont, amit a legjobban sajnálunk: a film sehogy sem kerekedik ki, nem tudja elmondani, amit akar, nem sugároz semmiféle gazdagabb (esetleg kicsit rejtett) tartalmat. Sci-fi rétege teljesen érdektelen és közhelyes, az oltóanyaggal embereken kísérletező orvosok ötlete és látványa épp csak kiindulásul szolgálhatna valamihez. Ez a valami itt hiányzik, épp ezért a film végi felirat, melyből megtudjuk, hogy az első világháború utáni spanyolnátha járvány eredete ma sincs kiderítve, groteszk és iskolás „rátétnek”, erőszakolt megfejtésnek hat.

Rejtélyektől zsúfolt a film, azonnal kitalálható, vagy épp ellenkezőleg, kitalálni sem érdemes rejtélyekről. „Ki lőtte le Broniewskit?” „Megszökhet-e Kaminsky?” „Bízni lehet-e Vukics-ban?” „Spicli-e Félix vagy Walter?” „Mennyire okos Weiss?” „Mi lett a sebhelyes Müllerrel?” Szurdi színészválogatási érzékét dicséri a sok jó, karakteres figura. De a színészi játék nincs egybehangolva, Hetényi végletesen komolyan és humortalanul fogja fel a történetet, Reviczky Gábor, vagy Halmágyi Sándor azonban másképpen: ők némi iróniát csöppentenek a játékba, olykor visszafojtott nevetéssel ellenpontozzák a szcenáriumot. A Kézdy György vezette trafikbeli összeesküvők viszont már-már karikatúraszerű elrajzoltsággal mozognak a vásznon.

A transzport érdeme, ha van, maga a szándék. A szándék, mellyel tágítani próbálná a magyar filmgyártás lehetőségeit, bővíteni meglehetősen szűk témakörit. Hasonló törekvés mutatkozik már egy-két éve, gondoljunk Az erődre, vagy egy más hangon megszólaló krimi-kísérletre, Az áldozatra. Rendszerező kedvű s vonulatokban gondolkodó kritikus nyilván még több filmet idesorolhatna, s ugyanez a kritikus azt is megállapíthatná, hogy bár sikerről eddig nem beszélhetünk, ezek a kísérletek, így A transzport is sok tanulsággal szolgálnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7332