KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játékszerek

Sneé Péter

Bolond világ: aminek természetesnek kellene lennie, miként a jókedvnek is, az az álmokból mosolyog elő, ami pedig a lidércnyomások velejárója volt, a félelem és a pusztítás szenvedélye, napjaink része immár: háború, filmgyártás és hasonló borzalmak riogatnak. Annyira azért mégsem veszítettük el a fejünket, hogy ne akarjunk hasznot húzni mindkettőből. Előbb a förtelmet uzsorázzuk ki, majd ráunván erre, a békevágyat.

A szeretet persze csak a szellemileg visszamaradottak sportja lehet, és akként ábrázolandó, kedves megértéssel. Komoly vevő máshogyan meg sem venné. Barry Levinson meséje az ilyen, Barbieba-bolondult, játékteremben érettségizett és magánnyal vívódó felnőtteknek készült, akik a jó és a rossz játékgyáron csatájába készek beleálmodni a világosság és a sötétség örök küzdelmét. Az Esőember és a Bugsy rendezője segít nekik, egy óra húsz percig altatja őket, hogy hunyt szemmel és csukott fülekkel zavartalanul elmélkedhessenek azon, melyik elviselhetetlenebb: ha agresszív hajlandóságukat műanyagtankokkal élesztgetik, vagy ha a jóízlés és a kellem nevében felhúzható krokodillal böffennek ránk.

Szörnyű dilemma, de van megoldása, elvégre a jó szerepét Robin Williamsra osztották. A díszlettervezőknek és a berendezőknek szóló gratulációkat követően legföljebb annyi töprengeni valónk marad tehát, miközben a háborút figyeljük, hogy nem tévedtünk-e, s csakugyan fölfordult ez a világ, mivelhogy akad, aki szilárdan a helyén áll: a szíve mélyén mindig is jó és a gonoszt bátran leleplező ifjú katonatiszt például. Ő történetesen színesbőrű, akár az US Army vezérkari főnöke. Az egybeesés nyilván a véletlen műve, semmi más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1264