Mozi

120 dobbanás percenként

Varró Attila

120 battements per minute – francia, 2017. Rendezte: Robin Campillo. Írta: Philippe Mangeot és Robin Campillo. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Arnaud Rebotini. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Sean), Arnaud Valois (Nathan), Adèle Haenel (Sophie), Antoine Reinartz (Thibault). Gyártó: Les Films de Pierre. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.

Két lépésben eljutni egy zombifilmtől a cannes-i Grand Prix-ig nagyívű és bizarr pályafutást sejtet, a Laurent Cantet Osztályából kikerült Robin Campillo azonban három eddigi rendezésében igen egységes képet mutat, bármilyen műfajt választ horrortól (A visszatérők) kortárs noiron át (Eastern Boys) a 120 dobbanás percenként idei szerelmi melodrámájáig: egyfelől a francia társadalom peremén élő kisebbségek erőszakos küzdelmeiről mesél a láthatatlanság ellen (élőhalottak, kelet-európai migránsok, AIDS-fertőzött melegek), másfelől kétszemélyes drámákon keresztül teszi átélhetővé a politikai tartalmat a kerítéseken túlról leső publikum számára. Ezúttal egyenesen két önálló filmet olvaszt össze: előbb a párizsi ACT UP aktivista csoport 90-es évek elején zajló figyelemfelhívó/tiltakozó akcióiról és elszánt belső vitáiról számol be egy dokumentumfilmszerű mozgalmi drámában, majd átlopakodik a csoport két tagja, a HIV-negatív újonc és a fertőzött fenegyerek szívszorító románcába.

A 120 dobbanás percenként nézője azonban nem csak két műfajt, nézőpontot, állásfoglalást (a politikai küzdelem helytállása a közösség érdekében és közönye az egyéni szenvedés iránt) kap egy jegy áráért – Campillo fő érdeme, hogy ezek integrálása során elemi erővel húz be az érzelmi azonosulás örvényébe, legyen szó formai átalakulásról (objektív snitt-ansitt technikájával eleinte az események frontvonalába helyezi a befogadókat, majd lassanként a két hős nézőpontjába szorítva őket fokozatosan elszigeteli a mozgalomtól), a szexualitás mind megindítóbb ábrázolásáról (amelynek végén egy kórházi ágyon történő kézimunka indítja útjára a melodrámák három-zsebkendős fináléját), vagy akár a visszatérő parti-jelenetek rendhagyó musicalbetétjeiről, amelyek Osztály-harcoktól egészen Xavier Dolan mesevilágáig repítenek vérvörös Szajna-vízióval és eksztatikus Jimmy Sommerville-slágerrel. Campillo őszinte, provokatív AIDS-drámája nem csak általános érvényű társadalmi üzenete miatt az év egyik legfontosabb filmje (az úgysem jut ki az artmozik karanténjából): nemi betegsége a (mindenfajta) szerelem szépségeiről és kétségeiről mesél átütő erővel – egyúttal az empátia vírusával is megfertőzve közönségét.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 60-60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13461

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -