KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dzsungelből dzsungelbe

Kosztolni Ildikó

 

Nem is olyan régen láttam egy bájos, kacagtató, családra-popcornra tervezett francia opuszt (Egy kis indián Párizsban). Ezek után pusztán érzéki csalódásnak vélhettem a fentebb elismerőleg említett filmnek kicsit divatjamúlt, némileg áthangolt, ám annál lehangolóbb variánsát. Nincs kifogásom a recitálás, az újra-, illetve a másképp átírás ellen, hiszen a „poszt”-nak ebben az ezredvégi stádiumában az egykor volt témák megidézése evidencia. Csakhogy egy bizonyos határon túl kezd kissé baljóssá válni.

Egyszer majd azon kapjuk magunkat, hogy vakon botorkálunk a tükörképek, a klónozott iker-mások elvégtelenült labirintusában, s a dzsungelnek ebből a fajtájából aztán vajmi kevés esély nyílik a kijutásra.

Valahogy ekképpen érezheti magát a bőrében filmünk törzsi szokásoknak megfelelően „férfivá” avatott, minden rafinériával megáldott, huncutszemű hőse is, aki odahagyva édesanyja délszaki temperamentumát, a fülledt, ágyékkötős amazonasi vidéket, azt a léleknemesítő feladatot kapja, hogy menjen el a fehér civilizáció infernális metropoliszába, New Yorkba, és hozza el a tüzet a Szabadság-szoborról. Mindehhez nem is szükségeltetik más, csupán néhány jól bevált gyermeki praktika.

Csakhogy a beavatás eme stációit a filmben még valakinek végig kell járnia, ha nem akarja, hogy eddigi, menetrendszerű élete fenekestül felforduljon. Azonban a váratlanul apa-sorsra ítéltetett tőzsdeügynöknek (Tim Allen) még csak elképzelése sincs arról, mi minden rejtőzhet egy ifjú vadember életmentő pakkjában, ösztönlényének megátalkodottságáról pedig jobb, ha hallgatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1505