KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Testek csábítása

Fáber András

 

Az irodalomban Lukianosztól Sartre-ig, a filmművészetben Luis Buñueltól Makk Károlyig terjed azoknak a névsora, akiket műre ihletett „a világ legősibb mestersége”, vagyis a prostitúció. Ki erkölcsi, ki emberi, ki üzleti oldalát tartja kiemelendőnek, s kanyarít a probléma köré felfogásától és vérmérsékletétől függően könnyfakasztó tragédiát vagy sikamlós komédiát. Konszolidált korunk, úgy látszik, nem kedvez a művészetben sem a szélsőségeknek, így aztán Robert van Ackeren új filmje, melynek érdemeként említhetjük, hogy mentes mindennemű ízléstelenségtől, valahol középen egyensúlyoz édes és keserű, vidám és szomorú, mókás és megrendítő között.

Hősnője amolyan félig önjelölt, félig kiszemelt robotosa az említett mesterség egy speciális válfajának: bájaira főként a szado-mazochisztikus erotika rabjai vevők. Társa, szerelme – rokonszenves küllemű fiatalember, akivel véletlenül köt ismeretséget – férfiúi erejét bocsátja áruba, jobbára parlagon hagyott vagy megcsalt asszonyoknak. A párocska között cseppet sem frivol érzelmi bonyodalom támad: az ifjú féltékennyé válik barátnője „specialitására” (melynek gyakorlása közben egy ízben meg is lesi, a nézővel együtt szemtanújává válva Krafft-Ebing Psychopathia sexualis című avulhatatlan forrásmunkája alapján egy újabb esettanulmánynak), a lány pedig véletlenül tudomást szerez szerelme homoerotikus vonzalmáról közös barátjuk, egy javakorabeli galéria-tulajdonos iránt. Mindeme – olykor erőszakoknak ható – konfliktusok vezetnek a film eredeti címében említett flambírozáshoz. Aggodalomra semmi ok: az alkotók a végkifejletben sem szegik meg az „aurea mediocritas” önként vállalt horatiusi szabályát. A főszereplőnőnek – a fizikai és érzelmi „megperzselődésen” kívül – nem esik komolyabb baja. A nézőnek sem, akit ez a közép-műfajú, közepes tehetséggel és invencióval elkészített film nem állít nagyobb intellektuális, érzelmi vagy esztétikai erőfeszítés elé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5336