KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Rolf Richter

Zalán Vince

Az egykori NDK filmpolitikája s filmirányítása legendás volt: kérlelhetetlen, párthű szigoráról és magabiztos bornírtságáról. Nehezen lehetett eldönteni: mikor melyik játszott nagyobb, súlyosabb szerepet. Akik megpróbálták, hogy akárcsak minimálisan is lazítsanak a filmkészítést, a filmeseket, a filmeket körülvevő ideológiai vaspántok szorításán, nos, azok helyzete, előbb vagy utóbb, de biztosan tragikusra fordult. Ám akadtak néhányan – köztük az egyik legjelesebb: Rolf Richter –, akik „önként” súlyosbították e helyzetüket azzal, hogy az NDK állam- és pártvezetése által a szocializmust megrontó, fenyegető veszélyforrásnak tekintett magyar film barátaivá szegődtek. Rolf Richter, filmkritikus és novellista hivalkodás nélküli fölénnyel viselte az immáron tragikomikusnak nevezhető szituációt, miközben szemérmetlen szorgalommal igyekezett a magyar film szálláscsinálója lenni Berlin keleti felén. Különösen kedvelte a Balázs Béla Stúdió produkcióit, Tarr Béla és Bódy Gábor filmjei mellett ágált, de legjobban és legőszintébben Ember Judit filmjeit szerette. Talán mert maga is tudta-érezte, hogy milyen nehéz hazugság nélkül dokumentumfilmet készíteni. (Tizenhárom dokumentumfilmnek volt társalkotója, melyek közül barátjával, Eduard Schreiberrel közösen rendezettek a legjelentősebbek.) De talán azért is, mert ezekben a filmekben lelt rá a számára oly rokonszenves alkotói türelemre, eltökéltségre s elháríthatatlan felelősségre.

Tizenhárom éves, amikor véget ér a II. világháború, a Humboldt Egyetem hallgatója, amikor Berlin utcáin (ismét) megjelennek a tankok, Babelsbergben tanít, amikor felhúzzák a várost kettészelő falat, a Babylon, a híres art-mozi megtartásáért, művészfilmprogramjáért harcol (’93 tavaszára Bódy életmű-bemutatót terveznek), amikor megtörténik a német egyesítés. Idén, október 23-án lett volna 60 éves. Váratlan halálával a magyar film igaz barátját, a Filmvilág pedig, melynek 1979-től volt tudósítója, kitűnő munkatársát vesztette el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=608