KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szűnj meg, Fred!

Sneé Péter

Alighanem meglepődne Propp, ha az újabb mesékre is kiterjeszthetné morfológiai vizsgálódásait: mint bucskázik át fején a tündér, hogy gonosz boszorkának lássék és viszont, míg végül már a szaktudós sem ismeri ki magát a követendő minták szétdőlt, összekavarodott rendszerében. Mivé lett például Mary Poppins mára? Vörös hajú, csúf manóvá züllött, ki rosszalkodásra csábítja a jólétbe belesavanyodott gyermekeket – állítólag azért, mert segíteni szeretne nekik a félelem legyőzésében, valamint önmaguk megtalálásában. Mi fán termünk hát és kik vagyunk valójában, civilizált szörnyetegek-e, vagy angyalian ártatlan barbárok? Elég időnk van tépelődni ezen, ameddig a felnőtteknek terjengős, a gyermekeknek pedig érdektelen mese zötyög, hiszen nincsen, mi lekösse figyelmünket, a látvány szöveghűen formált, a kép csupán illusztrálja az elhangzottakat. Olykor mintha a stáb is elunná magát, maszkmestert alkalmaz, és trükkökre bízná az ébresztőt, ám effektusaik meglehetősen kiszámíthatóak, gyermetegek. Sehogyan sem képesek elemelni a történetet abból a firnájsz szagú világból, ami a hollywoodi filmgyárak sajátja. Miközben csüggesztően lassú tempóban evezünk az elkerülhetetlen, boldog végkifejlet felé, szívesen átváltoznánk lángoló üstökű, zöldruhás kobolddá, egy Szűnjmeg Freddé, hogy síppal, ugrálással és főként látványos távozással zavarjuk meg a tisztes előadást.

A siker reménye nélkül ágáló színészek között csak őt sajnáljuk, az egyetlen kis királykisasszonyt, aki nem egészen tíz évének csodálatos mosolyával ajándékozott meg. Ashley Peldon, ugye jól láttuk, egyedül voltál?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=621