KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fortress

Turcsányi Sándor

Küldj egy jelet bentről: újabb anzix a rács mögül. A futószalagról ím legördül az egymilliomodik rabszállító. A többszörösen visszaeső (magyarán javíthatatlan) mozinézőnek kijár a halmazati büntetés. A végső szigor, mondhatnánk – ha nem tudnánk szinte biztosan jön ennél még sokkal rosszabb is.

Dutyidilink a jövőben, a közeljövőben játszódik. Alig húsz év múlva az Amerikai Egyesült Államokban fasizmus virágzik (ma a hülyeség). Kemény idők jönnek, földbe vájt szuper-büntetőintézetek gyűrűiben sínylődnek majd, kik megpróbálnak kibújni gyerekbeszolgáltatási kötelezettségük alól.

A vásznon látott rémségekhez három módon közeledhetünk. Irodalmiasan: a fent leírt műintézet Dante pokla. E szerint a néző már a film ötödik percétől halott, s fején szarvas-patás-szőrös, juj de csúnya filmkészítők korcsolyáznak. Rendőrtudományos módszerekkel: Minthogy ahol vagyunk, börtön, s annak mélybe rántó gyűrűi vannak; épp mint egy végbélnyílás, s mi élvezhetjük lehulló gyümölcseit. A harmadik – legjobb – közelítés a távolodás. Mert mi másra vágyni e helyt, mint a szökésre? Hosszú, piszkos, gyilkos munka, mialatt a hős elveszti hű társait. Nincs ez másként most sem. Vajon sikerül-e hőseinknek...? A leleményes és végtelenül eredeti pofák a szellőzőlerendezésen keresztül iparkodnak a szabad világ felé.

Inkább megosztom saját (ez alkalommal is prímán bevált) módszerem: mindig a sor legszélére kell jegyet venni. Majd elfelejtettem: mi a különbség Jean-Claude van Damme és Christopher Lambert, a két legutolsó börtöntöltelék között? (Christophernek még a szeme sem áll jól.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=622