KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Világok arca – Baraka

Schubert Gusztáv

„Az élet nem nagy vigalom sehol, de ámulni lehet...” Ekkorát, mint itt persze leginkább csak a moziban. Nincs az a magyar pénztárca (ma még!), amelynek birtokában így körbebámulhatná valaki a világok arcát Luxortól Angkorig, Amazóniától a hindu hegyláncokig. Turistavirtus persze volna, mi más is lehetne ma egy kétgyermekes, bő negyvenes, elvált magyar asszonyka legesleggyötrőbb vágya – olvasom –, mint a rohadt életben egyszer még eljutni a Kanáriákra. Világpolgárnak érzem, ó, Ádám, magam!

Ami persze nem színtiszta élvezet, mint volt ó-Hollywood idején, amikor még gondos maszkmesterek sminkelték simára a világ ősöreg arcát. A Baraka rafináltabb századvégi turistamagazin, tévéhíradókon edzett nézőknek készült körpanoráma, sok-sok magasztos és ritka pillanattal, sok-sok megrendüléssel, az ipanemai plázs aranyhomokját a favelák bűze lengi be, az égi felhőfolyamok a Gangesz mocskos habjaival vegyülnek, a kamera világunk 77 csodája mellé Auschwitz cipőhalmait és a kambodzsai vérmezőket is odaidézi. Így gömbölyű.

Angyali üdvözlet a Sky Channeltől: a „kizökkent világ” mára visszazökkent. Te is lehetsz világpolgár... tizenöt percre, míg belenézel a CNN-be. Hogy Világ nincs, nem volt és – épp a világpolgári optimizmus fényességében – egyre kevésbé látszik lenni? Az ember tragédiája, nem a tévénézőé. A világ az... ami adásba megy. És nincs adásszünet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=665