KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerelem Montrealban

Hollós László

 

Itt aztán szem nem marad szárazon. A Kramer kontra Kramer után, íme egy újabb film, amelyen kedvére zokoghat a néző. Az alkotók élőre megfontoltan és tervszerűen törekednek arra, hogy elsírjuk magunkat, s bizony legény legyen a talpán, aki legalább egy kicsit el nem érzékenyül. Kanadai love story ez a javából. Szívfacsaró, romantikus mozi, néhány giccses, melodramatikus jelenetet és a befejezést leszámítva még a jó ízlés határain belül. Mindezzel nincs ellentétben, – bármilyen hihetetlen is –, hogy ennek a megható nagyjelenetekben bővelkedő filmnek pergő ritmusa és kedves humora van. Larry Kent rendező nagyon ért az érzelmi hatáskeltéshez. És a másoláshoz. Szerelemről, kanadai angol– francia ellentétről, hazaszeretetről szóló, háborúellenes filmje Love storynak indul, aztán egy kicsit West Side Storyra, majd az Eper és vérre emlékeztet, míg végül Ashby Hazatérésének átdolgozott változata lesz belőle.

A nézőtér már könnyárban úszik, de Kent nem éri be ennyivel. Csavar még egyet az érzelmes történeten. Hűen követi azt az amerikai filmes szabályt, amely nem írja elő ugyan a happy endet, de a lesújtó, reménytelen befejezést tiltja. Kiderül: a halottnak hitt imádott kedves mégis él. Csak éppen láb nélkül, tolókocsiba kényszerítve és a világtól távol. A záró, kórházi jelenet sírós-nevetős összeölelkezése már túlzás. Könnyből is megárt a sok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6669