KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pucéran és szabadon

Ardai Zoltán

 

Csalóka módon kezdődik Nelly Kaplan komédiája, azt sejtetve, hogy bágyadt-kedveskedő életkép bontakozik ki majd előttünk a párizsi „középszegények” napsugaras szerencsétlenségéről, előtérben egy nem-szép, korosodó párral, akik a kamerára kacsintó mókás teatralitással adják elő a konyhapénz-vitákat. Az asszony sokadszor megkönnyezi, hogy a férfi link, hazudós álmodozó, és kihasználja őt, de aztán összebújnak. Most nagyon csúnyák. Egyszer csak – a néző számára is váratlanul – beüt az esemény (egy szélhámosbanda balekjai lesznek), ami lesodorja őket a Riviérára; ott tántorognak az először látott tengernél, ahol vérmes reményeik megcsúfoltatnak. A bűnözők, miután a legteljesebb anyagi kifosztottság állapotába vetették hőseinket, kilépnek a filmből, továbbra is a párocskával kell beérnünk. Azonban – és erre ment ki a játék, Kaplan játszmája – egyre izgatottabban figyeljük sorsukat. A nő és a férfi mind érdekesebbekké válnak, s mintha mind szebbekké is válnának, miközben mégis ugyanők maradnak. Bár a film végére túlságosan úrrá lesz a vásznon az addig kellemes stíluselemként bujkáló karikírozottság, meseszerűség és érzelmesség, s a történetet Kaplan másféle vígjátékokba illő csattanóval zárja le. De addig egységben tudja mutatni kalandozó hősei halálfélelmét és bátorság-szédületét, a számukra eddig talán ismeretlen erejű életörömöt és helyzetük nyomorultságát, mulatságos-ijesztő képtelenségét és realitását. A dramaturgiai eredmény: egy „filmóra” hosszat nem lehet tudni, mi lesz. Ráadásul szinte a néző személyes ügyévé válik, hogy megtudja a végkifejletet. Persze, valami igazibbat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6951