KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/április
KRÓNIKA
• N. N.: Negyven év negyven legjobb magyar filmje A szavazás eredménye
FILMSZEMLE
• Losonczi Ágnes: Szemle után
• N. N.: A Magyar Játékfilmszemle díjai
• Lengyel Péter: Fénytörés
• Baló György: Egy amatőr megjegyzései

• Reményi József Tamás: A poénok legendája Hány az óra, Vekker úr?
• Szabó Miklós: A talpraállás képei Az 1944–1945-ös korforduló a magyar filmhíradóban
• Pünkösti Árpád: Felvétel indul! Csaták háború után
• Báron György: Odüsszeusz filmfelvevővel A fehér városban
• Györffy Miklós: Lobogónk, Küsters mama Küsters mama mennybemenetele
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Máskor, máshol
• Gáti Péter: Hazánk
• Sneé Péter: Montenegro
• Dés Mihály: 39 lépcsőfok
• Ardai Zoltán: Hóhányók és hóvirágok
• Lajta Gábor: A legyőzhetetlen Vutang
• Harmat György: Őrült római vakáció
• Kapecz Zsuzsa: Vera és a férfilátogatók
• Lalík Sándor: Tükröződések
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Műsor – kék fényben
• Csörögi István: Közületi házimozi Képmagnózásunk gyakorlatáról
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Balázs Béla-kötetek

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Közép-Európa

Szlovák rebellisek

G. Kovács László

 

Jakubiskóhoz hasonlóan két nemzedéktársát is a szlovák filmművészet klasszikus alkotói között tartják számon. Elo Havetta (1938–1975) csak néhány rövidfilmet és két játékfilmet hagyott maga után: az előbbiek a csehszlovák új hullám kibontakozásának figyelemre méltó dokumentumai, az utóbbiakat pedig (Ünnepség a füvészkertben [Slávnos» v botanickej záhrade] 1969; A mezők liliomai [Ąalie poµné] 1972) a szlovák filmtörténet legkiemelkedőbb alkotásai között tartják számon. Második – elszántan háborúellenes, mélységesen humánus – filmje után Havetta is a diktatúra által holtvágányra kényszerített művészek sorsára jutott, s nem fér hozzá kétség, hogy korai, mindmáig rejtélyek övezte halála szorosan összefüggött a pályáján bekövetkezett töréssel. Duąan Hanák (1938) jóval szerencsésebbnek bizonyult, a Havettával való párhuzam mégsem erőltetett: ő is kevés filmet készített (s a rendezéssel minden jel szerint 1995-ben végleg felhagyott), de szinte mindegyikük emlékezetes, magas művészi színvonalú alkotás. Említsük meg közülük legalább a 322 (1969), A régi világ képei (Obrazy starého sveta, 1972), Rózsaszínű álmok (Ruľové sny, 1976) s a Csendes öröm (Tichá rados», 1985) című filmeket. Akárcsak Jakubiskónak és Havettának, neki is nem egyszer meggyűlt a baja a rendszer vaskalapos, ám éber cenzoraival, hosszú éveken át „sikerrel” nehezítették pályája kibontakozását.

A Talányos beszámoló a világ végéről (Nejasná zpráva o konci světa) cseh címe Jakubisko pályafutásának fordulatát jelzi: Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkezett felbomlása arra késztette, hogy az alkotói munka lehetőségeit józanul felmérve Csehországba (Prágába) költözzön. Döntése minden valószínűség szerint helyes volt, az önálló Szlovákiában ugyanis rendkívül nehezek a filmkészítés körülményei, lehangolóan kevés új mű születik. A mozifilmek hiányának egyfajta kompenzációját jelenti a színvonalas, érdekfeszítő rövid- és dokumentumfilmek sora, ezek a munkák azonban csak kisszámú közönséghez jutnak el.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9506