KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Időkép

Találmány

Goldberg-variáció időutazásra

Andorka György

A Találmány az egyik legeredetibb és legbonyolultabb időutazásos sztori.

Ambiciózus elsőfilmes szerzők számára az induláshoz működőképes stratégiának látszik a szokatlan narratív eljárásokkal kísérletezés: a produkciós érték hiányát a nézőt aktivitásra sarkalló elmejátékokkal és erős atmoszférával kompenzáló művek jó eséllyel megnyithatják a fősodor kapuit az arra érdemesek előtt, lásd Aronofsky, Natali, vagy a napjainkban már több százmilliós büdzsékkel játszadozó Christopher Nolan példáját. A szoftverfejlesztőből függetlenfilmes agytrösztté vedlett Shane Carruth a szabályt erősítő kivételek egyike: míg az ezredforduló után gyakorlatilag egyszemélyes stábként készítette el filléres költségvetésből minden idők egyik legeredetibb és legbonyolultabb időutazásos sztoriját, filmográfiája azóta mindössze egyetlen, hasonlóan kísérletező szellemben fogant művel bővült, miközben a széles publikum számára a neve továbbra is jobbára ismeretlenül cseng.

A Találmány (2004) mérnökhősei igazi szerzői alteregók, akik munkaidő után világmegváltó szabadalmakon törik a fejüket garázsműhelyükben: ha néhány gramm palládiumra van szükségük, a gépkocsijuk katalizátorát belezik ki, de esetenként még az otthoni hűtőszekrény sincs biztonságban tőlük. A játékidő első felében a néző a szakzsargonnal teli párbeszédeket követve osztozik a kísérletezés izgalmában, egészen a fordulópontig, amikor a főhősök egy véletlen folytán rájönnek, hogy legújabb találmányukkal melléktermékeként az időutazás módjára leltek rá. Carruth többek között épp ennek a szokatlan megvalósítását használja ki a cselekményépítésre: a szereplőknek szubjektív idő szerint is éppen annyit kell utazniuk, amennyit az időben visszafelé meg akarnak tenni, így az időutazás körülményes, fizikai megpróbáltatással járó aktussá válik, a szereplők továbbá csak addig a pontig utazhatnak vissza, amikor a szerkezetet beindítják, miközben az időhurok „másolatot” hoz létre belőlük, ami párhuzamosan létezik eredeti énjükkel. A feszültséggörbe innentől exponenciális ívet vesz: a nagy horderejű felfedezést az éretlen feltalálók személyes célokra aknázzák ki, ha nem is éppen aprópénzre, de tőzsdei machinációk révén vaskos csekkekre váltva tudományukat, a bizalmatlanság pedig lassan eluralkodik a két barát között, ami a film végére thrillerszerű fordulatokhoz vezet, amelyek folyományaként a hősök helyenként legalább olyan elveszettnek tűnnek, mint a filmnéző. A film rendkívül bonyolult mögöttes struktúráján felül a megértést tovább nehezíti, hogy a kulcsfontosságú narratív információkat gyakran a sorok közül kell kiolvasni, de az idősíkok és elágazások visszafejtéséhez enélkül is minimálisan egy sakknagymester memóriájára (esetleg papírra és ceruzára) lenne szükség: a játékidő vége felé már olyannyira sokszor kell felülírni aktuális hipotéziseinket, hogy a legszemfülesebbek is csak a rendező nyomában kulloghatnak a végtelenül összetett narratív építmény útvesztőjében.

Carruth filmje leginkább egy flúgos feltaláló házilag barkácsolt Rube Goldberg-gépéhez hasonlítható: az egyszerű feladatot a lehető legtöbb lépésben megvalósító, szándékosan túlbonyolított szerkezetek az öncélú játékon túl voltaképpen a mérnöki leleményesség dicséretei, varázsuk a kreatív kihívásban, magában a működésben való gyönyörködésben rejlik. A garázsprojektből, talán alkotóját is meglepve, az évtized egyik kultuszfilmje született meg, sokáig azonban úgy tűnt, ez pusztán egyszeri kirándulás marad a részéről. Noha közel egy évtizedes hallgatás után idén előrukkolt a nagy várakozással övezett, jelenleg is fesztiválköröket futó Feltörő színekkel, a hollywoodi áttörés alternatív idősíkjáért bevallottan nem ejt könnyeket a kubricki irányításkényszerrel megvert rendező: pályája minden bizonnyal a szűk körben, talán csak utókor által elismert zseniknek kijáró dicsőség ösvényén halad tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 33-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11691