KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/május
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Afrikai filmhét

• A szerkesztőség : BBS
• Báron György: Kor-körképek Jegyzetek a Balázs Béla Stúdió új filmjeiről
• Tábor Ádám: Egy fény-érzékeny film Ex-kódex
• Kovács András Bálint: Utazás a filmképben Timár Péter etűdjeiről
• Szilágyi Ákos: Szentimentális archeológia „Sír. lobog a szeretet...”
• Koltai Tamás: Akárhol Európában Sortűz egy fekete bivalyért
• Zsugán István: Kőbánya, Montparnasse, Budapest Beszélgetés Szabó Lászlóval
• Székely Gabriella: Házikabát és tornacipő Uramisten
• Ardai Zoltán: Háttér, arcképpel Eszterlánc
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csala Károly: Profán próféta Tengiz Abuladze

• Barna Imre: Alex a Paradicsomban Flashdance
• Fáber András: Lassan, énekelve Merguerite Duras és a filmpróza
• N. N.: Marguerite Duras filmjei
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Lebegés
• Boros József: A föld fia
• Gáti Péter: Madonna, milyen csendes az este
• Hegyi Gyula: Tudom, hogy tudod, hogy tudom
• Koltai Ágnes: Kizökkent világ
• Schreiber László: A tej színe
• Harmat György: Maraton életre-halálra
• Sneé Péter: Menekülés a győzelembe
• Kapecz Zsuzsa: Anna Pavlova
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A történelem dramaturgiája Széchenyi napjai
• Reményi József Tamás: Tizenkét kérdőjel A Fiatal Művészek Stúdiójának filmjeiről
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Így filmeztek ti

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nevem: Senki

Kovács András Bálint

 

A westernnek – nagyjából – három fõ típusa létezik. Az egyik hisz a western-mitológiában és csak ennek (sokszor kiürült) elemeit variálja. Ebbõl készül a legtöbb. A másik nem hisz ebben a mitológiában, és a western-sémákat parodikusan dolgozza föl. Ez a leghálásabb. A harmadik a mitológia elemeit átértékeli, megkísérli õket újra megtölteni tartalommal. Ez a legritkább.

Könnyû a westernnel ironizálni, hiszen egy olyan mitológiát, amelynek eltûntek a tabui, már semmi sem véd, ráadásul az ilyen filmnek nem is kell komolyan vennie a hagyományos elemeket, másrészt mindig segítségére lehetnek a másutt bevált vígjátéki gegek. De nagyon nehéz olyan westernt készíteni, hogy a rendezõ ne engedjen a sémáknak, ugyanakkor komoly is maradjon. Ha a rendezõ ugyanis komolyan akar gondolatokat közölni, azt csak a sémákon keresztül teheti.

Ezzel a nehéz feladattal próbálkozott most Sergio Leone, a Volt egyszer egy vadnyugat siker-szerzõjének tanítványa, Tonio Valerii. (A film egyébként Leone ötlete alapján született.) Igyekezett azért biztosra menni. Innen van, hogy az említett western-típusok elemei mind fellelhetõk ebben a filmjében. Bizonyíték rá, hogy sokáig nem lehet eldönteni: vajon a rendezõ a western sémáit, végsõ soron a mítoszt veszi-e komolyan, vagy a mûfajt, a sémákat szeretné a történeten túlmutató gondolatisággal földúsítani. Jódarabig mindkét lehetõséget egyidejûleg fenntartja, hogy azután egy harmadik szemlélet: az egész történetet átható irónia váljon uralkodóvá. Ennek az iróniának legfõbb biztosítéka maga a Senkit alakító Terence Hill, aki már puszta megjelenésével, bájosan naiv tekintetével is mosolyra ingerel. Szerepe szerint a vadnyugatot nagy mutatványos bódénak tekinti, ahol hatalmas közönség elõtt a leglehetetlenebb dolgokat kell produkálnia. Akkor ismerkedünk meg vele, amikor éppen egy óriási bunkóval halakra vadászik. A másik oldalon ott a „régivágású” vadnyugati figura, akinek küldetése van: legyõzni a banditákat. Egymaga rettegésben tartja a gazfickók egész bandáját, egyszerre négyet-ötöt intéz el közülük. Igaz, nála ez praktikus kérdés, míg az „új generáció” képviselõje, a Senki számára fõleg a szépség számít: egyedül egy egész banda ellen.

A film ironikus és fennkölt vonulata jól szétválasztható a szereplõk szerint: az irónia mindig a Senki oldalán jelenik meg, míg a komolyan vett western-jelenetek a „régi” hõs körül játszódnak. De van egy pont, ahol a mítoszt épp megszületésének pillanatában kell ábrázolnia a történetnek: akkor, amikor a vadnyugat kissé megöregedett hõse, a Hõs, a „nemzeti mûemlék” – ahogyan magát nevezi – sok huzavona után, utolsó nagy tettként, mely általa bevonulhat a történelembe, egymaga szembeszáll százötven banditával. Itt már színt kell vallani a mítoszról. S ekkor a rendezõ egy finom fogással egyesíti a történet ez idáig kettõs hangvételét, úgy, hogy közben végképp lezárja azt a lehetõséget, hogy filmjét a western-mesében hívõ filmek közé sorolhassuk: Jack Beauregard (Henry Fonda), a vadnyugat utolsó hõse, szemüveget tesz föl (hiszen öregszik), és így lövi halomra a százötven banditát. A rendezõ késõbb, a film végén, mégis visszaszerzi alakjának a tiszteletet-becsületet, de már másképp. Mint western-hõs, Jack Beauregard megszûnt létezni (egy jelképes párbajban, jelképesen meg is hal), de mint „magánember” sokat tapasztalt bölcsességét még átadja fiatal barátjának. Ez megsápasztja egy kicsit a filmet, mert akaratlanul is „versenyre kel” a mû ironikus olvasatával.

Ami a film „igazi western” részét illeti – bravúros. Az egyes jelenetek önmagukban tökéletesek; a mese, ami összefûzi õket, töltelék-eseményeivel és helyenként motiválatlan fordulataival nem elég érdekes ugyan, a dialógus nélküli részek a színészi játékkal és különbözõ hangeffektusokkal mégis rendkívüli atmoszférát tudnak teremteni. A Nevem: Senki igazi erényének mégis az iróniát tartom, mely soha nem hagyja el a történetet, megbocsáthatóvá teszi annak gyengeségeit, és a nézõt felmenti az alól, hogy el kelljen gondolkoznia újabb western-bölcsességeken.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/08 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7367