KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az áruló szív

Kovács Marcell

Tell Tale – amerikai-brit, 2009. Rendezte: Michael Cuesta. Írta: Edgar Allan Poe története alapján Dave Callaham. Kép: Terry Stacey. Zene: David Buckley. Szereplők: Josh Lucas (Terry), Lena Headey (Elizabeth), Brian Cox (Van Doren), Beatrice Miller (Angela), Ulrich Thomsen (Lethe). Gyártó: Artina Films / Poe Boy / The Steel Company. Forgalmazó: Best Hollywood. Szinkronizált. 92 perc.

Dicséretes az a megértő figyelem, amit a feltörekvő hollywoodi forgatókönyvíró, Dave Callaham az egyedülálló apáknak szentel. Az apokalipszis lovasaiban egy két fiúval küszködő rendőrnyomozóra bízta a misztikus gyilkosságsorozat ügyének felgöngyölítését, most pedig egy kislányát egyedül nevelő informatikus kerül bajba, pedig amúgy sem könnyű az élete. Szívátültetés után lábadozik éppen, miközben a fejlődési rendellenesség következtében mozgáskorlátozott kis Angelának is fokozott gondoskodásra van szüksége. Szerencsére az új szív jól működik, csakhogy nem várt mellékhatásként hamarosan lidérces látomások jelentkeznek, és ez még csak a kezdet.

Callaham azzal biztosan nem vádolható, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül láttatná a világot, számos egyéb tekintetben azonban joggal érheti kritika. Először is csalafinta módon Poe-adaptációnak tünteti fel sztoriját, holott azt nyilvánvalóan a hongkongi Pang fivérek szervcserés horrorfilmje, A szem ihlette. Nagyobb baj, hogy ezúttal sem tudott választani a családi melodráma és a B-kategóriás thriller között, és ezzel jócskán megnehezítette Michael Cuesta rendező dolgát, aki derekasan egyensúlyozik az érzelmek és az izgalmak határán, ám végül egyikből sem mutat eleget. Itt is, ott is felvillannak érdekes motívumok, de a kibontásuk rendre elmarad, így a hihetőség és a hitelesség is súlyos csorbát szenved. A komolykodó hangvétel és a képek modoros eleganciája mélyreható élményt ígér, de a mélységek csak nem akarnak feltárulni. Egyes pillanatok szinte shyamalani feszültséget sugároznak, máskor mintha A gépész bizarr titokzatossága áradna a vászonról, és a melankólia széles hullámai időnként majdnem Az amerikai barát magasságába csapnak. De mindig csak szinte, és mindig csak majdnem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10073