KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Néma csönd

Roboz Gábor

Das letzte Schweigen – német, 2010. Rendezte: Baran bo Odar. Írta: Jan Costin Wagner regényéből Baran bo Odar, Alex Ross, Richard Shakocius. Kép: Nikolaus Summerer. Szereplők: Ulrich Thomsen (Peer Sommer), Wotan Wilke Möhring (Timo Friedrich), Katrin Saß (Elena Lange), Burghart Klaußner (Krischan Mittich). Gyártó: Cine Plus. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 119 perc.

Ha egy szélesebb értelemben vett közönség megszólítása a cél, a közelmúltat és a jelent pásztázó filmek mellett a német mozinak szüksége van a társadalmi, illetve politikai reflexiótól inkább tartózkodó felfogásra is, a zsánerfilmezés gyakorlata pedig köztudomásúan mentõövet jelenthet az ilyen helyzetben lévõ filmgyártásoknak. A Németország filmmûvészetében meghatározó szerepet játszó valóság-központúság ugyanakkor mûfaji közegben is érvényesülhet, a krimi tehát kézenfekvõ választás a hagyományápolást eladhatósággal párosítani vágyó alkotók számára. Baran bo Odar rendezõ ráadásul olyan író könyvét választotta forrásanyagnak, aki a nemzetközi színtéren is ismert szerencsés kevesek közé tartozik.

A Jan Costin Wagner bûnregény-szerzõ díjnyertes kötetébõl forgatott Néma csönd középpontjában egy nyolcvanas évek közepén elkövetett gyerekgyilkosság áll, amit egy kísértetiesen hasonló bûntény visszhangoz az eredeti helyszínen, napra pontosan huszonhárom évvel késõbb, és a sok szálon futó történetben megismerjük az érintett szülõk, a nyomozást végzõ rendõrök és egy bûnelkövetõ nézõpontját egyaránt. Baran bo Odar második nagyjátékfilmjében az alapregény finn közegét németre cserélve is megtartja a rideg atmoszférát, kiváló színészeket instruál, imponáló formai szigorral dolgozik, továbbá olyan élelmesen bánik az információkkal és sodorja össze a szálakat, mintha mindig is ezt csinálta volna. Bár a szinte kivétel nélkül traumatizált szereplõk sokaságával nincs könnyû dolga, sikerrel kerüli el a sulykolást, és hiába mutatja meg egybõl az elkövetõket (tehát a thrillerbe is belekóstol), a nézõ számára is hagy kérdõjelet. A rendezõ két órás mozija egyedül talán lomha tempója miatt érheti el nehezen a közönséget, ugyanakkor teljes joggal érdemli ki az ólomsúlyú jelzõt, és régivágású krimiként a mozik manapság ritkán látott vendégeként üdvözölhetjük.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10821