KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Akihez beszél a föld

Pápai Zsolt

The Water Diviner – ausztrál-török, 2014. Rendezte: Russell Crowe. Írta: Andrew Knight és Andrew Anastasios.. Kép: Andrew Lesnie. Zene: David Hirschfelder. Szereplők: Russell Crowe (Connor), Olga Kurylenko (Ayshe), Yilmaz Erdogan (Hasszan), Jai Courtney (Hughes). Gyártó: Fear of God Films / Hopscotch Features / RatPac Entertainment. Forgalmazó: JIL Kft. Feliratos. 111 perc.

 

A sztárszínész Russell Crowe rendezői debütálásában az első világháborúban az antant oldalán a törökországi Gallipoli vérszivattyújába vetett ausztrál katonák tragédiáját dolgozta fel, mindenekelőtt David Leant és Steven Spielberget, távolabbról pedig Peter Weirt citálva. Az epikus indíttatás Leant idézi, a melodrámai tónus a Hadak útján Spielbergjét, és a film ugyan egyetlen pillanatra sem ereszti a nézőt – meseszövése imponáló, tájérzékenysége, fényképezése lehengerlő, olyannyira, hogy még a tízpercenként kötelezően érkező lassított felvételek sem zavaróak –, de Crowe talán nem elég bátor és következetes nevezett rendezők örökségének felvállalásában.

A történet hőse a három fiát Gallipolinál vesztő ausztrál farmer (Crowe), aki felesége halála után nekivág, hogy felkutassa a csatamezőn gyermekeinek holttestét, és hazai temetőbe szállíttassa őket. Isztambulban találkozik az újrakezdés lehetőségét megtestesítő fiatal özvegyasszonnyal, a már Óhollywoodban is népszerű megváltástörténetek posztklasszikus variánsát látjuk hát. A háborús film és a melodráma műfaja hagyományosan jól megfér egymással, ezúttal viszont nem hézagmentesen illeszkednek, főként a film ellentmondásos értékorientációja miatt. Crowe-nak, színészként és rendezőként egyaránt, kivált a melodrámai szituációkkal gyűlik meg a baja. Rosszul áll neki a hősszerelmesi póz, zavartan és feszélyezetten mozog, továbbá rendezőként nem képes a néző számára átélhetővé tenni az efféle jelenetekben óhatatlanul is megjelenő pátoszt, amivel az érzelmeket akaratlanul is inkább kínosnak és eltagadandónak, semmint kontrollálhatatlannak és parttalanul áradónak ábrázolja – mintha szégyellné azt, amit Spielberg soha nem szégyellt. Szerencsére azonban Crowe a bontakozó szerelem mellett egy férfibarátság megszületését is filmre veszi, aminek már van dinamikája, annak ellenére, hogy a fiait vesztő ausztrál férfi és a Gallipolit védő török tiszt (a kiváló Yilmaz Erdogan a Volt egyszer egy Anatóliából) cimboraságának története legalábbis történelmietlennek tűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12347