KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kötéltánc

Jankovics Márton

The Walk – amerikai, 2015. Rendezte: Robert Zemeckis. Írta: Christopher Browne. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt (Petit), Ben Kingsley (Rudy), Charlotte Le Bon (Annie), Ben Schwartz (Albert). Gyártó: ImageMovers / TriStar Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 120 perc.

 

Ha van film, amelyiknél a 3D hozzáadhat valami lényegeset az élményhez, akkor az a Kötéltánc. A New York-i ikertornyok között kifeszített drótkötélen átsétáló Philippe Petit története ezüsttálcán kínálta azt a vizuális attrakciót, amire a háromdimenziós technikát kitalálták: az extrém mélységi beállítások ezúttal eleve kódolva vannak a cselekményben. Ebből a szempontból sikerült is Zemeckisék mutatványa: a 400 méteres magasságban játszódó finálé rendkívül látványos és feszült lett, kizökkentve a nézőt talajközeli komfortzónájából.

Ám a Kötéltánc csupán az attrakcióban tud újat mutatni. Minden másban sorvezetőként használja a Petit-ről készült 2008-as dokumentumfilmet, ami mesterien dramatizálta az őrült, illegális akció előkészületeit és végrehajtását (még a narrációs technikáját is átvették az Oscar-díjas Ember a magasbanból). Mert itt nemcsak maga a mutatvány elképesztő, hanem az is, ahogy a maroknyi csapat eljutott odáig, hogy végre kifeszíthesse a kötelet a tornyok között. Az egyik fő probléma épp az a filmmel, hogy a valóság túl közel áll a fikciós sablonokhoz, hogy jól működhessen a vásznon. A megtörtént események annyira kiélezettek és filmszerűek, hogy a játékfilmes forma csökkenti a hatásukat a szimpla elmeséléshez képest. A torony peremén ingó nyílvessző, a meztelen ugrándozás vagy a burleszkszerűen bénázó rendőrök azt az érzést keltik a nézőben, hogy szimpla forgatókönyvírói túlzásról van szó, pedig mindezek pontosan így történtek a valóságban is.

Zemeckisék tehát viszonylag hűen dolgozták fel a sztorit, jó arányérzékkel áramvonalasították a szövevényes felkészülést, itt-ott kivéve vagy hozzáadva egy szálat a cselekményhez. Az egyszerűsítést leginkább a karakterek szenvedték meg, összetettségükből nem sok jön át a játékfilmes verzióban. Petit tetteinek kozmetikázása különösen az összecsapott lezárásban bosszantó, ahol az alkotók végül feláldozzák a főhős karizmáját a szimpátia oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12473