KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Micsoda spanyol éjszaka!

Sepsi László

Mi gran noche – spanyol, 2015. Rendezte: Alex de la Iglesia. Írta: Jorge Guerricaechevarria és Alex de la Iglesia. Kép: Angel Amoros. Zene: Joan Valent. Szereplők: Pepon Nieto (Jose), Raphael (Alphonso), Blanca Suárez (Paloma), Mario Casas (Adanne), Hugo Silva (Roberto). Gyártó: Canal Plus / TVE / Telefonica Studios. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 100 perc.

Az odakint dúló zavargások ellenére is glitteres hangulatban zajlik a szilveszter éjszakai tévéműsor felvétele, mígnem az egyik kameradaru gigantikus libikókaként megbillen, és belepasszírozza a színpad előtti vacsoraasztalnál ülő statiszta koponyáját a terítékbe. Kétszer. A Micsoda spanyol éjszaka! nyitójelenete jellegzetes pillanat Álex de la Iglesia életművében: a váratlan és véletlenszerű erőszak egyszer csak szétrobbantja a szórakoztatóipar kulisszáit, hogy aztán kétségessé váljék, vajon a növekvő káosz és erőszak csupán gyakori velejárója a (tömeg)szórakoztatásnak, vagy a brutálbörleszk maga a szórakoztatás.

Az idei film azonban korántsem jut olyan messzire a téma kidolgozásában, mint korábban a tévékomédiásokról szóló Muertos de risa vagy a magnum opusnak is tekinthető Egy őrölt szerelem balladája. Bár a rendező kézjegyszerű elmebetegeiből bőséggel akad itt is, és az egyetlen éjszaka történetét elmesélő médiaszatírában a leghétköznapibb szituációk is pillanatok alatt átfordulnak groteszk tortúrába – főképp egy pszichotikus Fenyő Miklósra emlékeztető idős táncdalénekes jóvoltából –, a Micsoda spanyol éjszaka! komédiázása jócskán erőtlennek hat Iglesia korábbi munkáihoz képest. A parabolaszerű alapszituáció – kint rohamrendőrök és huligánok, bent sztárocskák és díszletpezsgők közt bazsalygó statiszták– az öt évvel ezelőtti La chispa de la vida nehézkes moralizálását idézi a média álságos természetéről, ám ennél is fájóbb, hogy Micsoda spanyol éjszaka! fergetegesnek szánt fináléja sem képes átlendülni a mókás esztrádműsorok könnyed zabolátlanságából az eddigi életmű karneváli őrületébe. Pedig ha valamit megtanulhattunk eddig Álex de la Iglesiától, akkor az az, hogy a legjobb bohóctréfák végén valaki otthagyja a fogát – de előtte lerombolja az egész színpadot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12853