KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le

Vidovszky György

A film hosszú címe nem más, mint egy kedves angol úriember neve. Abban a különös walesi faluban keresztelték el így, ahol a sok Williams, Evans vagy Morgan nevű embert hasonlóan frappáns megkülönböztető jelzővel láttak el: Telefonfülke Williams, Hentes Evans, vagy Kanos Morgan. A walesiek nemcsak a névadásban bizonyultak ennyire leleményesnek, hanem abban is, hogy miképp lehet a természet megváltoztatásával kimagasló eredményeket elérni...

Az első világháború derekán két leszerelt angol katonatiszt azt a feladatot kapja, hogy mérjenek le pontosan néhány walesi hegyet. Útjuk első állomásán egy Flynnon Graty nevű magaslat szakszerű és alapos megmérése azonban a falu számára is nem várt megmérettetést jelent. Ugyanis ha ,,monumentális” büszkeségük ezer lábnál több, akkor jogosan illeti a hegy elnevezés, de ha kevesebb, akkor szégyenszemre csak dombként kerülhet a Brit Birodalom katonai térképére. A háború nemzetközi problémái mögött eltörpülő walesi hegy-kérdés óriássá nő az érintettek szemében. A két precíz angol a walesiek túláradó vendégszeretetét szenvedi, míg a falu – Isten teremtő szerepét átvéve – a magasba tör.

Az ügyesen építkező vígjátékban a szellemesre sikerült karakterek mellett egy szellemi magaslatokkal éppen nem bővelkedő, de felemelő történet örvendezteti meg a nézőt. A kiszámítható fordulatokat a váltások gyorsasága, a helyzetek abszurditása és a rendező által teremtett világ kedvessége teszi élményszerűvé. A film pontosan adagolt ízléses humorában minden a meglepetés erejével képes hatni, amíg van a cselekményben, a karakterekben új és különös. De ahogy egyre épül a hegy, úgy gyengül a nézőben a nevetési inger. Az angolok szórakoztatására érkező hölgy és Mr. Anson (Hugh Grant) között szövődő szerelem pedig a kiüresedett szerelmi sémák és a képi giccs elhatalmasodását jelenti a filmben. A Keserű méz és a Négy esküvő, egy temetés című filmekből ismert Hugh Grant ismét olyan angolt alakít, aki jólneveltsége miatt határozatlan és esetlen. A film utolsó harmadában már ez a különben kitűnő karakter is kevésnek bizonyul, inkább csak elnéző szemlélői vagyunk – a faluval közös – szenvedésének. A konfliktusok kisimítása, a célok megvalósítása éppen az azokban rejlő poénokat semmisíti meg. A rendező – ellentétben a film főhősével – „hegyre ment fel, de dombról jött le”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=39