KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Hitel hitele

Bácskai Tamás

 

A vetítés során még csak bosszantott, hogy az érdekes történetről időnként elsiklott a figyelmem. Tűnődtem: talán az zavar, hogy nagyon szélsőséges, nagyon egyedi magatartást látok? Kevés benne a hasonló sorsúak általános személyiségvonása, akik a konjunktúrához jobban alkalmazkodva terméket, tevékenységet váltanak, s nem ragaszkodnak megszállottan a kishozamú vagy egyenesen ráfizetéses ágazathoz?

Valami titok, valami ellentmondás van ebben, van ezekben a személyiségekben. Olyan titok lappang itt, amelyet a film alkotója, jóllehet csaknem a tapintatlanság, az indiszkréció határát súrolta, nem tudott feltárni. Mert a hősök közlékenysége makacsul elleplez egy titkot. Hogy lehet az, hogy Kerekes, aki annyira pontos számvetéssel dolgozik az árak és a termelési-, beruházási- és fuvarköltségek tekintetében, ennyire nem számol az idegen tőke, a kölcsöntőke költségeivel, a kamatnak és az éves törlesztésnek a hozamhoz való arányával? Egy üzletember, aki annyira tisztában van a zöldség-ármozgásokban rejlő kockázattal, miért nem ismeri fel, hogy ekkora kockázathoz tartalékokkal kell rendelkeznie? Miért rendeli alá egy saját nyereségére, illetve veszteségére dolgozó, létalapját kockáztató ember a termelés drága beruházásokkal való mennyiségi növekedésének az összes – tehát a hitelköltségeket, az adósságszolgálatot is magukban foglaló – költségek levonása után maradó tiszta hozamot? Miért jár-kel állandóan a gazdasági szakadék szélén, s miért veszélyezteti egyik gyermeke elhalasztható fogyasztási jellegű beruházásaihoz – lakáskorszerűsítéséhez – való hozzájárulással hiteltörlesztési képességét?

Azt lehet erre felelni, hogy a világon több mint 40 ország küzd, ha más nagyságrendben is, likviditási, vagyis hiteltörlesztési és kamatfizetési zavarokkal. Mi, magyarok, 1979 óta ismertük fel, mint ország, az adósságszolgálat és a hozamok szoros összefüggését s eszerint alakítjuk nemzeti gazdálkodásunkat. Igen ám, de ezek az országok és mi is igen alacsony kamatlábak idején vettünk föl hiteleket s a történelmileg példátlanul magas kamatlábak anomáliája nem volt előrelátható. Ezzel szemben Kerekes nyitott szemmel, eleve vállalta a sejthetően magas kamatterhet és a rövid lejáratot. Sejthetően, mert nem kaptunk összefoglalást arról, hogy mekkora és milyen ütemezésű, milyen kamatozású ez az adósság.

Felpanaszolhatnók, hogy még mindig nem eléggé fejlett a vállalkozók hitelellátása nálunk, Széchenyi Hitelének még nincs elég hitele hazánkban. Az OTP-hitelre vonatkozó kérdésre Kerekes ugyanis azt felelte, hogy onnan csak 15 ezer forintot kaphatott volna. Ezzel szemben 1981. január elseje óta 25–50 ezer forintot kaphatott volna ott, s 1984. január 1. óta 50–100 ezret; szerződéses termeltetés esetén 75–100 ezret s ugyanezen idő óta az OTP Vállalkozási Irodájától ennél lényegesen nagyobb összeget is. Tisztában vagyok azzal, hogy az 1981. évi keretek – bár nagyságrenddel meghaladják a Kerekes említette összeget – szerények voltak az ő tőkeszükségletéhez, de vajon nem lett volna-e ésszerű külső forrásai között a lehetséges arányban olcsóbbat és hosszabb lejáratút igénybe vennie? Szerződéses termeltetés esetén ez az összeg lényegesen nagyobb lehetett volna – Az utóbbit azonban kizárta a függetlenség illúziójához való ragaszkodás, a hivatalos gazdasági szervektől való elszigetelődés, a tsz-be való integrálódás előnyeiről való lemondás. A család életútja és korábbi keserű tapasztalatai, a sikeres feltörekvés társadalomlélektanilag magyarázza ezt az autonómia igényt; ám egy ilyen racionális, széles látókörű ember felismerhette volna, hogy jelenleg jobban függ vevőitől, a konkurrens termelőktől, a vásárolt költségelemek árváltozásaitól és – utoljára, de nem utolsó sorban – a hitelezőktől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6293