KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Régi filmek gobelinje

László Zsófia

 

Péreli Zsuzsa 1974-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán, gobelin szakon. Azóta három önálló kiállítása volt idehaza, és több csoportos kiállításon vett részt külföldön: Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Finnországban, Svájcban. A címlapon látható, Asta Nielsenről mintázott életnagyságú mellképe szerepelt a Műcsarnokban megrendezett Manuálcsoport kiállításon.

Miért éppen Asta Nielsenről készítettél gobelint?

– Foglalkoztat a múlt. Szeretnék a régi időkre emlékezni, arra, amit nem élhettem meg, amit nem ismerhettem. Vágyódom a meg nem élt után, és ehhez akarok kedvet csinálni az embereknek. Témáim egy része átírat: múlt század végi vagy század eleji – zömükben családi – fényképeket örökítek meg gobelinen. A szememben Asta Nielsen olyan múltbeli jelenség, akit nem csupán azért kell megörökíteni, mert kiváló drámai színésznő és remek komika volt, hanem mert jellembélileg is méltó a megemlékezésre.

Sokszor láttad filmen?

– Tulajdonképpen moziban nőttem fel. Apám, míg élt, a Filmtudományi Intézetben dolgozott, és így rengeteg muzeális filmet láttam, köztük Asta Nielsen-filmeket is. Vettünk egy zsúrkenyeret, beültünk a vetítőbe és órákig filmeket néztünk.

Emlékezetből szőtted Nielsent?

– Nem, a munkámhoz fényképeket használok. A Nielsen-mellkép például egy MTI fotó alapján készült. Egyébként csináltam már gobelint Márkus Emíliáról és Sarah Bernhardtról is. Fényképhatású gobelineket akarok csinálni, ezért fontos, hogy hasonlítsanak a modellre, de egyúttal maradjanak gobelinek. Sokat járok az Ecserire, régi fényképeket keresni. Több fényképem van Nielsenről, és a fotók tanúsága szerint roppant kifejező az arca. Ez a gobelin 1978-ban készült, de a közeljövőben ismét tervezek egyet róla. Egyébként a gobelin komoly műfaj, és jól esik egy kicsit viccelődni vele. Különben a Nielsen-gobelin klasszikus francia technikával készült, és gyöngytyúktollak vannak beleszőve.

Milyen ma a kapcsolatod a filmmel?

– Változatlanul szeretem a filmeket, de jó ideje nem járok rendszeresen moziba. Tahiban élek, meg időm sincs elég. Azért, ha tehetném, mindig Fellini-filmeket néznék. Utánozhatatlanul képszerűek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8053