KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nyolc tanú

Baski Sándor

Vantage Point – amerikai, 2008. Rendezte: Pete Travis. Írta: Barry Levy. Kép: Amir M. Mokri. Zene: Atli Örvarsson. Szereplők: Dennis Quaid (Thomas Barnes), Matthew Fox (Kent Taylor), Sigourney Weaver (Rex), Forest Whitaker (Howard Lewis), William Hurt (Ashton), Edgar Ramirez (Javier). Gyártó: Original Film / Relativity Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 90 perc.

 

A 93-as Célkeresztben című filmben még egy honfitársa akarta meggyilkolni az amerikai elnököt, négy évvel később, Az elnök különgépében már oroszok voltak a soros rosszfiúk, mi sem természetesebb, hogy az ország első emberével ezúttal egy iraki illetőségű terrorista akar végezni. A Nyolc tanúban találhatunk pikáns politikai áthallásokat bőséggel – az elnök tanácsadója például arról igyekszik meggyőzni főnökét, hogy a terrorveszélyre egy arab ország bombázásával reagáljon –, mindezek azonban csak kötelező, a paranoia-mozik divatja által diktált díszítőelemei az alapjában véve akcióthrillerként funkcionáló filmnek. Az alkotók épp ezért sem az indítékokkal, sem expozícióval nem bíbelődnek sokat, rögtön az első jelenetben tanúi lehetünk, ahogy a spanyolországbeli Salamanca főterén tartott tömeggyűlésen valakik lelövik az elnököt, majd felrobbantják a Plaza Mayor patinás épületét. A titkosszolgálat embereire hárul a feladat, hogy a kamerák felvételeire támaszkodva kiderítsék, kik és honnan tüzeltek.

Az alapötletet, amellyel már De Palma is eljátszott Az utolsó dobásban, a Vihar kapujában elbeszélőtechnikája hivatott újszerűvé varázsolni. Ugyanazt az eseményt nyolcszor nézhetjük végig, nyolc különböző szereplő szemszögéből, hogy végül a véletlen-dramaturgia szabályai szerint egyetlen pontban fusson össze minden szál. A szerkezetből fakadóan nagyjából 10 perces, szabályos cliffhangerekkel végződő blokkokra tagolódik a film, a tempó így másodpercekre sem csökken, a finálé városkép-romboló autósüldözése pedig állja a versenyt a Bourne-trilógia bármelyik hasonló jelenetével. Míg azonban Greengrassnél a formai játékok képesek feledtetni a történet kevésbé hiteles pontjait, a Nyolc tanú esetében nincs az a bravúros forgatókönyvírói lelemény, amely leplezni tudná a cselekmény szövetén ásítozó lyukakat, a sablonos karaktereket és a közhelyes dialógokra közhelyes alakításokkal reagáló középkategóriás sztárok teljesítményét. Különös puzzlejáték ez a film: csak addig működik, amíg nem próbáljuk meg összeilleszteni a darabjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9329