KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/augusztus
• Szilágyi Ákos: A film elszakadása
• Schubert Gusztáv: Kis magyar vállalkozás Beszélgetés Erdős Pállal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tükörjátékok Cannes
• Zilahi Judit: „Nem a nevettetés nehéz” New York-i beszélgetés Woody Allennel
• Koltai Ágnes: A jövő ígérete Oberhausen

• Bikácsy Gergely: A halál legyőzése Cinématographe Lumière
• Lumière Louis: Kivonat a cinématographe első szabadalmából Cinématographe Lumière
• Lumière Auguste: Kivonat a cinématographe első szabadalmából Cinématographe Lumière
• Xantus János: Hiteles illúzió Cinématographe Lumière
• Esterházy Péter: Mi ez? mi van? mi legyen? mi lehet? A Horus archívum pályázata a Gödöllői Galériában
• Bán András: A forradalom reklámképei A 20-as évek szovjet filmplakátjai a Műcsarnokban
• Kézdi-Kovács Zsolt: Testvérünk, Jarmusch
• Zsombolyai János: Ezer nap fogyókúra
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Mit kezdjünk az ördöggel?
• Gáti Péter: A pópa lánya
• Koltai Ágnes: Átlagemberek
• Ardai Zoltán: Éljen D'Artagnan!
• Szkárosi Endre: Önbíráskodás
• Hegyi Gyula: Piszkos munka
• Tóth Péter Pál: Vadlovak
VIDEÓ
• Boros István: A kis-nagy üzlet
TELEVÍZÓ
• Báron György: A zseniális kamasz Kawalerowicz régi filmjei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Magándíj, talk-show, aréna Nyári jegyzetek
KÖNYV
• Bársony Éva: Római szalonbeszélgetések
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Kecskeméti Animációs Filmszemle
• Nemessányi Attila: Henri Pialat halálára

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szövevény

Takács Ferenc

 

Ray Lawrence előző filmje, Peter Carey Üdvösség című regényéből, tizenhat évvel ezelőtt készült. Az új darab nagy siker: majd’ minden ausztrál filmdíjat elvitt, s nemzetközileg is aratott, például Angliában (Független Film Díj).

A film címe a bozótos és tüskés, viszont szép virágaiért kedvelt lantanacserje (Lantana camara) neve. Egyben metafora: arra a szövedékre utal, amely a történet szereplőit tudtukon kívül egybebogozza, házastársként és szeretőként összekapcsolva, páciensi viszonyok, munkakapcsolatok és alkalmi ismeretségek indái révén. Négy házaspár, pontosabban négy házasság mindennapjait látjuk, amely közül egynek menthetetlenül vége, egy másik viszont minden viszontagságot ki fog bírni. Közöttük találjuk a másik két házasságot: a félrelépő rendőrnyomozó fásult viszonyát feleségével, s az egyetemi oktató és pszichológus-felesége párosát, amelyet csupán a gyász közössége tart össze (kislányuk nemrégiben gyilkosság áldozata lett).

Középkorú középosztálybeliek életforma-válságát látjuk: az érzelmek eldugulását, a kitárulkozás képtelenséget, a lelki elidegenedés köznapi patológiáját. A szereplők mind jó nevelt, „normális” emberek – azaz súlyosan beteg mindegyik, félelem, szorongás és gátlás teszi őket képtelenné a másik iránti őszinteségre és bizalomra. A rutinszerű fásult örömtelenség logikusan torkollik tragédiába: a pszichológusnő baleset áldozata lesz, mégpedig lelkileg szükségszerű baleseté, mivel a maga öngyilkos vágya és a férje gyilkos közönye űzte – vagy legalábbis segítette – a halálba.

Ehhez az elfojtásról és érzelmi kiszáradásról felvett kórlaphoz – ld. Bergmant – a film valamiféle metafizikai dimenziót is mellékel, bár inkább csak sejdítésszerűen. A Szövevény irodalmi alapjának, Andrew Bovell ausztrál szerző színdarabjának Nyelveken szólni eredetileg a címe. A film szereplői is különböző nyelveken szólnak, akár a messze földről egybesereglett keresztények Az apostolok cselekedeteiben. De rájuk nem száll le a pünkösdi láng: hiába beszélnek, nem értik meg egymást, nyelvük a kishitű mellébeszélés és elhallgatás nyelve, nem a közös megvilágosodásé és eggyé válásé. Végül a rendőrnyomozó – a film végén – elsírja magát: begörcsölt érzelmei kioldódnak, képes együttérezni, egyáltalán érezni. Kiszámítható és érzelgős befejezés – de hát úgy látszik, ennyi mindössze, ami a bizalom és részvét csodájából megadatott nekünk.

Mindez persze nem megy felfedezésszámba. Az a páratlanul visszafogott, halk, gondosan és fegyelmezetten alulexponált hatásokkal dolgozó rendezői módszer viszont, amelyet egyszerre jellemez a mikrorealista pontosság és a (leginkább Altmantól ismert) cinema direct-es, irányítottan rögtönző színészi játék, őszinte dicséretet érdemel, a munka minden alkotóeleme pontosan az, aminek lennie kell, s véglegesen és elmozdíthatatlanul a helyén van, miközben fel tudja kelteni a szabad esetlegesség jótékonyan „életes” látszatát. A film éppen arra példa, hogy ismerős anyagból és témából, sokszor felhasznált, ha nem mindjárt elhasznált érzelmekből és hangulatokból miként alkothat mégiscsak újat, meglepőt és hatásosat a tudatos műgond és a dolgát pontosan bemérő alkotói szándék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2092