KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Szent Lőrinc-folyó lazacai

Szerelem határok nélkül

Csantavéri Júlia

 

Tulajdonképpen örülni kellene, hogy a honi filmgyártás átlépi a szűkös nemzeti kereteket, és külföldi tőkét – anyagit és szellemit egyaránt bevonva – nemzetközileg is piacképes áru előállításával kísérletezik. A koprodukció elvileg jó iskolája az ilyesminek. Megtanít a külhoni elvárásokra, a rugalmas kompromisszumok megkötésére, meg arra a szakmai minimumra, amely a megrendelésre készülő film körül bábáskodóktól elvárható. És az sem hátrány, ha egy kis külföldi tőke is segít a magyar alkotók sanyarú helyzetén, bár András Ferencnek még az olasz közreműködéssel együtt is öt évébe telt, amíg összeszedte a pénzt A Szent Lőrinc-folyó lazacai forgatására. A kiindulópont egy olasz regény, amely azonban részben magyarokról szól, és még nagyobb részben Budapesten játszódik. Méghozzá egy mértéktartó látványossággal fotografált, turistagyönyörködtető, történelembe, művészetbe, szexbe és romantikába csomagolt Budapesten, amit dramaturgiailag az indokolna, hogy hiszen a hősök maguk is turisták. És tulajdonképpen itt kezdődnek a bajok.

A film főhőseinek ugyanis az eredeti szándék szerint azért mégsem ez lenne a legfőbb tulajdonságuk. A két lány, Viola és Matyi korántsem a kies óhaza jobb megismerésére jön vissza Kanadából, hanem azért, hogy zavaros és fájó családi ügyek elől menekülve gazdag férjet fogjon magának. Bár rejtély, hogy két intelligens lány, miért képzeli, hogy éppen Budapesten talál majd megfelelő személyre, az igazi gond mégsem ez. Sokkal inkább az, hogy a film cselekményébe egyszerűen nincs beépítve szinte semmi, ami a lányok valóságos életére vonatkozhatna. A múltjukat a forgatókönyv a titkok és sejtések körébe utalja, a jelenüket pedig nem létezővé teszi azáltal, hogy kizárólag a jól ismert turista-specifikus helyzetekben, üresen kattogó mondatokat a szájukba adva szerepelteti őket. Nyugodt lélekkel kijelenthetjük, hogy nemcsak olasz udvarlóik számára maradnak megfejthetetlenek, de mi, nézők sem tudunk meg róluk semmi olyasmit, ami túl menne azon, ami két kellemes idegenről némi ital elfogyasztása mellett egy társasági este során megtudható. És ezen az sem segít, hogy Ónodi Eszter már rutinból is képes hiteles kiborulást és hisztériát előadni, a papírmasé szerep alól is kivillantva azt a nőt, akiről legalább elképzelhető, hogy valóságosan létezik. Kár, hogy a forgatókönyv éppen őt foszlatja titokzatosan semmivé, feltételezett halálát ráadásul a film során esetlegesen felvetett, minden szempontból kidolgozatlanul a háttérben hagyott drog- és/vagy gyémánt-csempészeti históriához is kötve. Másrészt Ónodinak szerencséje is volt, nem nyomta olyan felelősség, mint Gregor Bernadettet, akinek Viola szerepében egy bonyolult belső átalakulást kellett volna megjelenítenie. Azt, ahogyan halmozottan hátrányos helyzetéből – szülők korai elvesztése, egy brutális házasság emléke – magára talál azáltal, hogy ráébred zsidó identitására és megpróbálja felbukkanó belső képeit külsőkre, a festészet képeire lefordítani. Nem tudhatjuk, hogyan sikerült volna mindezt megoldania Gregor Bernadettnek, ha valóságos szituációk segítik. Sajnos azonban, már a bemutatkozó jelenet – amelyben Országh Lili képeinek szentendrei kiállításmegnyitójára betévedve a festőnő korai halálával kapcsolatban fel kell tennie az előadónak a kérdést: „Hogy érti azt, hogy elégett?” – meghatározza az alaphangot, a stílust, a nagy szavakkal és titokzatosnak szánt elhallgatásokkal fűszerezett semmitmondást, amely a Viola-vonulatot mindvégig jellemzi.

A feleségét gyászoló olasz ügyvéd szerelme már nem sokat nyom a latban, még csak nem is színesíti a képet. Pedig a Paolót alakító Antonio Maria Magra egészen jól hozza a puhány, saját lelkiismeret-furdalása miatt sógornőjének és kislányának kiszolgáltatott tétova értelmiségit, aki nem tud kikerülni Viola vonzásából. De ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy létrejöjjön kettőjük közt egy igazi kapcsolat. Találkozásuk funkciója valójában az, hogy eljuthassunk a gyönyörű Budapestről, a rejtelmes Balaton-partról a napfényes Agrigentóba, no meg egy icipicit Rómába is. Az olasz és a magyar néző így egyaránt megkapja, ami dukál. Csak Országh Lili képeiből látunk nagyon is keveset.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2192