KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Othello

Schubert Gusztáv

Shakespearrel nehéz nagyot bukni. Az Othello pedáns, betűhív olvasatában is több a szellemi és érzéki izgalom, mint a mai színpadi művek legjavában. Kedvünket legfeljebb az szegi, ha az eminens Shakespeare-színész, Shakespeare-rendező tisztes produkciója szabálytalan nagy játékokkal mérhető össze. Orson Welles Othellója mellett Oliver Parker velencei mórja igencsak sápatag. Welles annak idején nem annyira színészként jeleskedett, Othello-adaptációját rendezői telitalálatai tették maradandóvá. A sodró tempójú vágás, fény és árnyék drámai használata, a tökéletesen megválasztott színhelyek. Mindez nem pusztán ráadás volt az eredeti drámához, annak belső titkait vetítette ki a Trauner építette díszletekbe. Welles történetében nem Othello vagy Jago a főszereplő, hanem a labirintussá bonyolódott világ. Velence, majd a ciprusi erőd áttekinthetetlen sikátorai, a csalóka víztükrök, a sehová nem vezető árnyékkapuk. És a lépcsők, melyeken a szereplők le-föl lépdelnek szüntelen, mint egy három dimenziós Escher-útvesztőben, hol parányok, hol óriások, hol a nemes mór magasodik a cselszövő Jago fölé, hol a bajkeverő tekint le megvetően a mit sem sejtő Othellóra.

Othello története Oliver Parker olvasatában egy sértett intrikus és egy gyanútlan hősszerelmes párbaja, magánügy. Shakespeare-nél, Wellesnél a világfelfordulásból következik a féltékenységi dráma. A régi erkölcsi rendet, melyben eszme és erény kormányozott, épp most váltja föl a praktikum, a célszerűség elve. Jago, hiába berzenkedünk ellene, ősapánk, a modem kor embere, Machiavelli legjobb velencei tanítványa. Othello nem féltékenysége, hanem tudatlansága miatt bukik el, nem veszi észre, hogy a kettős könyvelés világában a lovagi romantikának bealkonyult. Minél tökéletesebb foglalata a régi erénynek, annál kiszolgáltatottabb. „Való és látszat egy legyen!” Micsoda sebezhető perfekció. Jagónak nyert ügye van, ha a legkisebb rést tudja ütni ezen a szép illúzión. Don Quijote, a másik megkésett lovag, alvajáró. Othello nem ily szerencsés, Jago kiveri szeméből az álmot. A nyíltszívű mór új világban ébred, ahol minden és minden ki más, mint aminek látszik. Az erénynek, őszinteségnek itt már nincs helye. Ha Desdemona ártatlan is, a világ megcsalta Othellót, Jago ebben nem hazudott. Igazsága halálos, nem praktikái. Kenneth Branagh „becsületes Jagója” ezért hitelesebb, mint Welles filmjében MacLiammoir intrikusa, akiből csak úgy süt a kisstílű gonoszság. Elmennünk az új Othellóra leginkább ezért a kerekképű Jagóért érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=243