KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/szeptember
• N. N.: Filmművészet, pénz, piac Beszélgetés Kőhalmi Ferenc filmfőigazgatóval
• Bikácsy Gergely: Bohócsipka és narráció
PRO ÉS KONTRA
• Deák Tamás: Ötletparádé, zenés holdfényben És a hajó megy
• Zoltai Dénes: Fellini Funérailles-a, olasz témákra És a hajó megy

• Fáber András: Yoyo rajzol Etaix, a filmes és grafikus
FORGATÓKÖNYV
• Esterházy Péter: Idő van Tiszán innen, Dunán túl

• Almási Miklós: Franzstadti heppening Egy kicsit én... egy kicsit te
• Barna Imre: Küldetés sehova Megfelelő ember kényes feladatra
VITA
• Hegyi Gyula: Röpirat felirat-ügyben
• Márkus Éva: A szinkron védelmében
LÁTTUK MÉG
• Bánlaki Viktor: Élet, könnyek, szerelem
• Hirsch Tibor: Androidok lázadása
• Faragó Zsuzsa: Játszóterek banditái
• Kapecz Zsuzsa: A pillangókisasszony visszatérése
• Jándor Kornél: Ádáz hajsza
• Vida János: Férfias nevelés
• Ardai Zoltán: Családi vészkijárat
• Harmat György: Törekvő tanerő
TELEVÍZÓ
• Simó Jenő: A televízió és közönsége Veszprém után
• Faragó Vilmos: Optimisták? Forradalom-lélektani tudósítás
• Zalán Vince: Fény minden mennyiségben Arany Prága
KÖNYV
• Héra Zoltán: Útadás és úttisztítás Széljegyzetek egy filmesztétikai könyvhöz
KRÓNIKA
• N. N.: A keszthelyi film- és videós szemle
POSTA
• Csatári Béla: Szükségszerű uborkaszezon?
• A szerkesztőség : Válasz

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Jean Marais (1913–1998)

Ádám Péter

 

Amikor felmászik a puszta falon a várkastély tornyába, odafent a magasban kilazul egy kő, és csak az utolsó pillanatban sikerül, ügyes csípőmozdulattal, visszanyernie az egyensúlyát: Jean Marais mindig is büszke volt rá, hogy kaszkadőr nélkül forgat minden nyaktörő jelenetet. Szőke üstöké lobog a szélben, hol nekifutásból, hol az emeletről veti magát a nyeregbe, és csúfondáros mosollyal üti ki a kardot az ellenfél kezéből. A nyolcvannégy esztendős korában elhunyt Jean Marais, semmi kétség, megmarad örökké fiatal „jeune premier”-nek, örök hódítónak az utókor emlékezetében.

Jean Marais – ezt ő maga is többször hangoztatta – nem 1913. december 13-án született, hanem 1937-ben. Ekkor ismerkedett meg Charles Dullin színiiskolájában Jean Cocteau-val, aki egyszerre volt számára apa és élettárs, mentor és jóbarát (egész életében nyíltan vállalta homoszexualitását, mégpedig olyan időszakban, amikor ez egyáltalán nem volt könnyű).

Egy kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy Jean Marais-t tulajdonképpen Cocteau „találta ki”: nem csoda, hogy az ő filmjeiben aratta legnagyobb sikereit. A közönség, igaz, Jean Delannoy 1943-as Örök visszatérésében fedezi fel (itt viseli azt a híres jacquard-mintás pulóvert, amely egy csapásra a francia férfidivat élvonalába emelte), de legendáját az 1945 és 1960 közt forgatott Cocteau-filmek alapozták meg. Ezekben a filmekben valami különös varázs, karizmatikus kisugárzás lengi körül, amelynek furcsamód nem sok köze volt színészi képességeihez.

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején pályája ismét felfelé ível, és sorra játssza a főszerepeket azokban a kardos-köpönyeges kalandfilmekben, amelyek nélküle dögunalmasak lettek volna. De volt ezekben a filmekben valami csodálatos koreográfia, amelynek titkát csak ő ismerte. Majd úgyszólván egyik pillanatról a másikra eltűnt a mozivászonról. Visszavonulása akár jelkép is lehetne. Annak a francia mozinak a végét jelzi, amely felett a Nouvelle Vague kongatta meg a lélekharangot. A hatvanas évek közepétől részint Alain Delon, részint az ugyancsak kaszkadőr nélkül forgató Belmondo lép majd a helyébe.

Utoljára Bertolucci Lopott szépség című filmjében láttuk, a hóbortos, mindenből kiábrándult, cinikusan bölcs műkritikus szerepében. De már az is olyan volt, mintha egy rég letűnt korszakból tért volna vissza, meglepetésképpen, néhány pillanatra...

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3909